Practica con los maestros

Megint beköszöntött az esős évszak. Endre és Marcelo elmentek peso-ért, én viszont inkább bevackoltam magam a szobámba és pihentem. Mint kiderült itt a feketepiacon érdemes váltani a Calle Floridán, ahol a váltók az utcán kántálják, hogy "cambio, cambio". Marcelo szerint a legbiztosabb egy utazási iroda, ami váltóként is működik, bár ezt nem reklámozza. Míg én a Banco-ban 4,58-ért váltottam, addig Endréék 6,1-ért. Nem kevés a különbség, tangócipőben mérve fél pár. Élelmesnek kell lenni, ha az ember itt akar élni.

Késő délután megleptük Évát az otthonról hozott ajándékkal. Endre titokban vett egy lavort, majd Évát a pilates órája után leültettük a konyhában, cipőzokni le, lábakat a forró bükkfürdői termálkristályos vízbe. Nagyon tetszett neki, ráadásul pont aznap akart venni egy lavort :) Aztán Endru is kedvet kapott..

Ma este Carlos Perez practica-ját néztük ki a Sunderland Club-ban. Már régóta szerettem volna eljutni ide, legendás hely, rengeteg fellépés volt már itt. A központtól viszont nagyon kiesik, busszal legalább fél óra. Az egész napos otthon ülés után jól esett kimozdulni. Az esti fényekben pedig tisztára karácsonyi hangulatom lett, a hideg miatt már kellett kesztyű és sapka is.

Még jó, hogy két órával hamarabb indultunk, mert a buszmegállót megtalálni felér a geocache nevű gps-es kincskereső játékkal. A buszos kisokos és az internetes útvonaltervező (comoviajo.com) csak a keresztutcák nevét adja meg, így a négy égtáj bármelyikében lehet a keresett megálló. És csak a játék kedvéért egy blokkban (utcában) többféle megálló is lehet. Haladóbbak előnyben, mert az útirány csak nagy ritkán van feltüntetve, de ne akarjunk mindjárt mindent, örüljünk, ha megtaláljuk a megállót :)

A buszok viszont vadonás újak, amin nagyon meglepődtem, mert három éve annyira lerobbantak voltak, hogy nem mertünk rájuk felszállni. Most viszont van feltöltő kártyás rendszer, mint Londonban és még mindig nagyon olcsó, egy jegy 2 peso, kártyával 1,20.

A metró még mindig nem jár a sztrájk miatt, pedig jó lett volna, így pont a hazamenős csúcsforgalomban zsúfolódtunk. Az argentin sofőrök nem finomkodnak az utasokkal, itt tényleg kapaszkodni kell, az út végére már alig álltunk a lábunkon.

A helyet viszonylag könnyen megtaláltuk, de a híres tornateremben meglepő módon tornaóra volt.

Visszamentünk az utcára, már azt hittük mégsem jó helyre jöttünk, amikor leparkolt a Maestro de los maestros. Járni nem, de tangózni és autót vezetni még tud. Na többek között ezt csodálom az argentinokban.

Kiderült, hogy az emeleti teremben van a practica. Felmentünk és egyre csak jöttek és jöttek az emberek, mi meg csak tátottuk a szánkat. Az argentin mesterek járnak ide praktikázni. Juan Martin Carrara & Stefania Colina, Ozgur Demir & Mariana Marques és megannyi szalontáncos, akik az európa bajnokságon is indultak. A világbajnokság miatt teltház van.

A practica elején a fiúk sétálnak, míg a lányoknak Rosa Forte, Carlos felesége sorgyakorlatokat mutat. Fantasztikus hangulat van. És még mindig jönnek az emberek. A gyakorlatok is nagyon jók, séta, séta díszítésekkel, ochok, hátra ocho előre, előre ocho hátra. Ezután mindenki a párjával gyakorol, Carlos járkál körbe és segít, majd a végén verseny ronda-kat gyakorolnak az induló párok. Mi leülünk, Carlos nem hiszi, hogy nem indulunk, Juan Martinék beárulnak, de végül ülve maradunk, mert szeretnénk megnézni a többieket. Nagyon szépen táncolnak, de a szám legnehezebb része, a variación szinte senkinek sem megy. Carlos Perez szenvedéllyel magyarázza a tangó lelkét és ilyenkor mintha megfiatalodna és eltűnne a bicegése is. Megtiszteltetés és élmény látni őt.

Az óra után Juan-ékkal beülünk a Club éttermébe, ahol megismerkedünk egy másik uruguay-i párossal Anayansi-val & Matias-al. Közben a hírekben bemondják, hogy a sztrájk véget ért, újra jár a metró reggel öttől. Én már fáradok, de megvárjuk a többieket, mert ők is busszal mennek haza. Sokat gyalogolunk a hidegben a megállóhoz, ahol legalább egy órát várunk. Juanék bolondoznak és minden trükköt bevetnek, hogy megjelenjen a busz (káromkodnak és imádkoznak, állítólag eddig bejött), de aztán közel egy órás várakozás után átgyalogolunk egy másik megállóba. A lányok rágyújtanak, a fiúk meg folyton ugratják őket, hogy jön a busz. Aztán egyszer csak tényleg jön. De még innen is nagyon hosszú az út, fél három is lesz mire leszállunk. Futunk pár blokkot hazafelé, hogy átmelegedjünk, de egyszer megállunk. Ez Argentína, mondom, hogy nem kell meglepődni :)