2012. augusztus 25., szombat

Port.ar

Gyönyörű szombat reggel. Mielőtt Norbival útnak indulunk közösen nyújtunk Marceloval. Ez egy teljesen más technika, fekvőhelyzetben a lábainkat az ég felé a falhoz támasztjuk és különböző izmokat nyújtunk, lazítunk. Nagyon izgalmas és nehéz is. Ha hátrahajtom a fejem, olyan, mintha a szemközti falon ülne Norbi és Marcelo :)

Mai program a kikötő, legutóbbi itt tartózkodásomkor kimaradt, már nagyon várom, hogy vízközelben lehessek. A metróból kiszállva és a part felé sétálva hirtelen elfog a szabadság érzése. Az a fajta könnyű szabadság, amikor céltalanul bolyonghatsz a nagyvilágban, messzi távol a realizmustól. Bár szívdobogva vártam az utazást, mégsem készítettem útitervet, meg akartam hagyni a felfedezés örömét.

Átkelünk a vasúti átjárón és még sokat sétálunk a Puerto Madero-n, míg elérünk a már régóta vágyott hídhoz. Puente de la Mujer, a Nők hídja. Magasba emelkedő asszimetrikus szára, vakító fehérsége, íves vonalai megigéznek, szerelem első látásra. Spanyol tervezője Santiago Calatrava szerint egy tangótáncos párt szimbolizál.


A kikötőben sok modern épület mellett haladunk el. Egyik felhőkarcoló nő ki másik után.

Szemfényvesztő csillogás





Egy széles sétányra érünk, amiről letérünk egy zöldövezeti területre. Fák, bokrok és az öböl. Meg ölelkező párok, futók, bicajosok. És nyugalom. A szeles-napos időben jólesik a séta, fotózunk és megvitatjuk a lét elviselhetetlen könnyűségeit. Leülünk egy partmenti padra, forgatjuk a térképet vajon merre lehet Európa. Integetek Bencének.


Visszafelé ellenállhatatlan késztetést érzek, hogy hanyatt feküdjek a fűben. Mintha a földanya erősen húzna magához. Alattam mozog a föld, felettem úsznak a felhők és én részese vagyok a világegyetemnek. Csalfa hazugság, de itt dél-amerikában elhiszem, hogy ennyi az élet.


A sétányt parázson sütött hús illata lengi körbe, nem mehetünk el csak úgy mellette. A Parilla bódéban a jókedélyű hentes fickó fog egy fél marhát, bárddal szel belőle, mehet a grillrácsra. Félbevágott hotdogkifli közé teszi, a többi már a te dolgod, válogathatsz a szószok és saláták közül. Ketten eszünk egyet. A sétától megéhezve jóízűen faljuk, közben körülöttünk zajlik az utca élete.



Kitelepült utcai autómosó


Tangó, marhahús, sör... és foci. Szombat délután az egymást érő focipályákat gyermekes családok, baráti társaságok és edző csapatok töltik meg.


Mielőtt metróra szállunk eszembe jut, hogy a Casa Rosada-ba hétvégén a látogatók betekintést nyerhetnek. Sorbanállás, csomagellenőrzés és már bent is vagyunk. Idegenvezető csoport helyett csak a belső kertet és néhány festményt nézünk meg. Az őrökkel meg lehet fotózkodni, vigyorognak közben, ez nem London.


Hazaérve a kanadai lány büszkélkedik a szerzeményeivel, DNI-ben vett fiúcipőket az ismerőseinek. Nagyon vagányak és szép kidolgozásúak, hogy ez eddig miért nem jutott eszembe? Norbi, hétfőn DNI-be megyünk!

Koraesti alvás, nehezen ébredés, félálomban készülődés. A szombat esti Cachirulo milongát most Sunderland-ra cseréljük, amelyet minden furcsaságával együtt egyszer mindenképpen ki kell próbálni. A hangulata olyan, mint egy hatvanas évekbeli banketté. Kiöltözött középkorú nők és férfiak, megterített asztalok egy tornateremben kosárpalánkok alatt, lelátók között.


Megint egy elvarázsolt világba érkeztünk. Plasztikázott hamvasszőke veterán szervezőasszony köszönti és kíséri asztalukhoz a vendégeket. Bort és vegyestálat rendelünk, ide vacsorázni szokás jönni.


Közben néhányan táncolnak, de csak a saját asztaltársaság tagjaival, itt ez a tradíció. Aztán késő éjjel bekonferálják a fellépéseket, így megszálljuk a lelátókat, onnan tényleg nagyon jól belátni az egész helyet. Az első egy vicces színész táncospáros, egy idősödő fickó és egy babának öltözött fiatal lány.


Nekem elsőre kissé geg, de ügyesek. Aztán Tita Merello Se dice de mi-jére előadnak egy olyan koreót, amivel szétszedik a termet. Fergetegesen jók és viccesek. Minden taktus meg van komponálva, nagyon szórakoztató. Van egy egész estét betöltő darabjuk, a milongákon kedvcsinálónak adnak elő belőle pár részt. Aztán valamivel később Fabian Peralta és Lorena Ermocida lép fel, ami teljes csalódás. Nincs formában és az előadásmódon sem érződik a beleélés, inkább csak a mucha técnica.

Milonga

A milonga után Éváék még Viruta-ba mennek, mi viszont inkább hazataxizunk. Őrültségnek tűnik, ráadásul minden sarkon piroslámpa miatt ácsorgunk, de aztán belelendül és jó áron megússzuk. Ez jó kis nap volt valamiért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése