Diszkópatkányok

Mikor Norbi útra kelt Uruguay felé, én még édesen aludtam. A fővárosban, Montevideoban tölt egy napot, holnap pedig Colonia del Sacramento-ban találkozunk vele. Otthon még úgy terveztük, hogy három napot töltünk majd közösen Uruguay-ban, de ekkora drágaságra nem számítottunk. Nekem a napokban elfogy a költőpénzem, az is csoda, hogy eddig kitartott.

Reggelire neocitran és forró gyömbéres tea, a megfázásom kezd tetőzni, de ezt a pár napot még ki kell bírni. A neocitran amúgy is alapfelszerelése az ide érkező tangósoknak, mert a sok áttáncolt éjszaka rendesen kimeríti a szervezetet. Egy délutáni alvás után testben és lélekben is felkészülök az utolsó közös practica-nkra.

Ha szerda, akkor Sunderland. Időben indulunk és érkezünk, már nem szórjuk a perceket, ez már tényleg az utolsó negyvennyolc óra.. A practica a jól megszokott ütemben zajlik, a Mundial vége miatt az elején még érezhetően kevesebben vannak, de idővel megtelik a terem. Rosa Forte az elején kiaggat egy papírt a falra, szeptembertől a mostani huszonötről harminc pesora emelkedik a practica ára. Miközben beszélget egy tanítvánnyal felveszi a fekete Comme il Faut szandálját és beállítja a zenét az ipod-ján. Carlito párról párra sántikál és mindenkit személyesen üvdözöl "Todo bien? Bien." Megnyugtató a jelenlétük. Ők jelentik a kapcsolatot a tangó múltjával, mintegy időhálót szőve. Megint nagyon jót practica-zunk, néha meg leülünk és csak nézzük a jobbnál jobb táncosokat. Inspiráló a légkör. Az utolsó tanda mindig milonga, ezzel jelzik a practica végét. Nem is hagyom Endrét ülni. Aztán hosszas búcsúzkodás. Amikor Perez papa megtudja, hogy pénteken utazom még szorosabban ölel. Én még nem tudom felfogni.

Fotózkodunk:

Következik a szokásos buszos kalandunk, ezúttal átszállós útvonalon kell a külvárosból egy belvárosi milongahelyszínre eljutnunk. Egész konkrétan a La Bruja milongára a Milonga10-be, ahol a La Francesa-nak lesz búcsúbulija. Ez a három hét egyszeri és megismételhetetlen volt, melynek végén a szereplők a világ különböző tájaira utaznak.

Úgy tudjuk a Sunderland előtt áll meg a negyvenegyes busz, de nem találjuk a megállót ezért inkább kigyalogolunk a főútra. A telefonomra elmentettem legalább hatféle útvonalat, az aksija viszont kezd lemerülni. Ekkor Endrunak támad az ötlete, az ipodommal fotózzam le a telefonom képernyőjét.. geek :) A főúton megtaláljuk a megállót, egy kis várakozás után meg is jelenik a kereszteződésben a negyvenegyes, ámde nem felénk kanyarodik, hanem egyenesen tovább megy. Namostakkormivan. Tovább várunk. Hideg van, megunjuk, Endru mondja szálljunk fel arra, ami jön, bármi is az. Jön egy diszkójárat, ez jó lesz. Nem viccelek, a busz kívül-belül lilás-pinkes neon díszkivilágításban van. A sofőr fülke bőrborítású, a visszapillantó tükör plüsskeretes és szól a zene. Még most is előttem van, állati.

Night rider :)

Leszállunk és ösztönösen megtaláljuk a másik megállót. Amíg figyelem a buszt Endru a sarki kiosco-ban cukros kávét vesz kettőnknek, amitől visszaszáll belém az élet. Aztán sarkon fordul és egy alfajores-el tér vissza, most kirúgunk a hámból :) Nagyon finom, a legjobb márka, el cachafaz. Elteszem a papírját. Amikor néha elhaladok egy cukrászda mellett úgy érzem magam, mint azok a kisgyerekek akik az üvegre tapadva bámulják sóvárgón az édességeket. De a pesokat inkább most táncélményekre váltom.

Múltidő

Egy teljesen hétköznapi busz érkezik a megállóba... csalódottak vagyunk. Követem a térképen, hogy merre járunk, jó helyen szállunk le, könnyedén eltalálunk, vérprofik lettünk. Az ajtón benyitva viszont kissé sivár a látvány, az asztaloknál csak néhány ember ül, senki sem táncol, pedig mindjárt éjfél. Régen ez volt az egyik legjobb milonga a Beso-ban. A bezárást, majd újranyitást követően áthozták ide, de a táncosokat még nem igazán sikerült átcsábítani. Pedig nyitáskor ingyenes volt a belépés, de úgy látszik a Beso az Beso marad, nem lehet utánozni.

A La Francesa viszont itt van egy kisebb asztaltársasággal és nemsokkal utánunk Éváék is befutnak. Sört és empanadat rendelünk, isteni finomak.

A búcsúasztalnál tortát vágnak fel, olyan habsipkás tetejűt, amit legszívesebben egészben behabzsolnál a cukrászdák kirakataiban. Mondanom sem kell, hogy az íze kiábrándító. Aztán a szervező lány házi süteménnyel járkál körbe a vendégek között, dőzsölünk. A dizsé harmatgyenge, a parketten alig lézengenek, de valahogy mégis jó hangulat van. Egymással táncolunk, a végén még Endru felkéri a La Francesa-t, aki szegényke tánc közben megcsúszik és francia létére majdnem angolspárgázik egyet a kövön.. ez volt az utolsó tánca Buenos Airesben :) Amikor a mosdóban átöltözöm egy idősebb nő kedvesen bókol már ami a táncomat illeti.

Azért annyira nem pörgünk fel, hogy tovább menjünk a Viruta-ba professionals' night-ra, inkább hazataxizunk, mert másnap korán kelünk. Amikor éjjel kettő körül kiszállítunk a taxiból a kukásautó pont előttünk vitte el azt a matracot, amit Éva napközben kidobott :)

Matrackirály