2012. augusztus 14., kedd

A Morales istálló

Kedden végre elkezdtük a közös gyakorlást. A Casa del Sol-ban gyönyörű kis táncterem van, ablakos, erkélyes, pálmafás. Táncterem Buenos Airesben, micsoda boldogság. Reggeli után fél óra nyújtás, amivel még az amerikai klasszikus balettórákat is kezdtük, aztán egyénileg gyakorlunk. Nekem most nagyon jól jöttek a Rosa Forte féle sorok, Endrét pedig Johanna látta el feladatokkal. Végül párban dolgozunk a giro-kon, sacada-con, nem könnyű. A szünetekben meg mindig főzünk valamit vagy salátázunk. És dulce de leche-zünk.

Koraeste pedg útrakelünk, méghozzá nem is akárhova, Mario Morales stúdiójába csoportos szalontangó órára. Mario a bajnokok mestere, nem egy és nem kettő világ- és egyéb bajnok kerül ki a keze alól. Megint esik és megint buszozunk, amiből következik, hogy elázunk, eltévedünk és persze otthon hagyunk valamit. Most tánccipőt, úgyhogy vissza a kályhához és taxi. Így nem késünk sokat.


A terem már tele van és megint csak ismerős arcokat látunk. Juan & Stefi, Anayansi & Matias, Cristian Sosa, az idei európa bajnok belga páros és egy olasz páros. Az óra spanyolul van, egyelőre nem sokat értünk belőle, de zeneiségről szól és az elmaradhatatlan variación-ról. Mi vezeti a nőt a variación alatt? Az ütem. A résztvevők nagyon aktívak, sokat kérdeznek és egymásnak is válaszolnak, jó hangulat van.


Óra végén Mario odajön köszönni és kitartóan próbál nekem magyarázni a conexión-ról. Mivel nem értem odahív egy lányt, hogy mondja el angolul. Van még mit tanulnunk, vagyis újra kell tanulnunk a tangót. Az itteni képzés tényleg magas színvonalú, új dimenziók nyílnak meg. Igaz, ez most a mundial időszaka, ilyenkor pezsgő élet van az órákon, de ezután is megvan a lehetőség a fejlődésre. Egész más ingergazdag környezetben gyakorolni, úgy, hogy körülötted jobbnál jobb táncosok vannak, akik nagyon nyitottak és közvetlenek. Ismeretlenül is öleléssel és puszival köszönnek el. Még a Casa-ban lévő akupunktúrás hölgy is. Nemcsak a tangóban van mit tanulni tőlük.

Feltöltődve jövünk ki az óráról. Az esti milonga címet kérdezzük, végül csak a keresztutcák nevét tudják, de nem kell a pontos cím, mondják, majd biztos megtaláljuk. Ja, mint a buszmegállót :) Kifelé jövet Endrunak hála megtalálom Mafalda-t, a helyi képregényhőst :)


Aztán beülünk empanadazni, merthogy itt azt is ki kell próbálni. Kelt tészta megtöltve mindenfélével, itt most sonka-sajt, csirke és marhahúsos volt. A jamón y queso a legjobb, a tésztája omlós, belül szinte kibuggyan az olvadt sajt az omlós sonkával, mmm.


Mielőtt fizetünk belibbenek a mosdóba sminkelni. A wv lehúzó helyén ki van bontva a fal, egy rozsdás kart kell meghúzni, ami felemeli a bólyát és már csobog is a víz a falban. A mosdó egyik tekerője ki tudja merre van, kéztörő nincs. Ez kérem dél-amerika :)

Amíg a buszmegállót keressük fotózok párat:

Minden buszmegállóban sorban állnak.

A szemétkérdés állítólag kormánybiznisz.

Free your mind

Tényleg könnyen eltalálunk a Milonga10-be. Zuhog az eső, de a bácsi addig nem enged be, amíg az esernyőket kint nem hagyjuk az előtérben. Fiatalos laza hely, nincs ültetés, mindenki vegyesen ül. Ma este Anayansi & Matias lép fel, már előző nap mondták, hogy majd üljünk oda az asztalukhoz.


Bort és vizet rendelünk, aztán nézelődök. Több kisebb társaság van, ami azt jelenti, hogy nem fognak ismeretlent felkérni. Néhány jó táncost azért kinézek, de most kevesebben vannak, mert a Salón Canning-ban Colortango koncert van. Közben az asztalunkra raknak egy szórólapot:

Divertango Bairesben :)

Később Éváék is befutnak és nem sokkal a fellépés előtt Anayansi-ék is. Velük van egy nagyon fiatal brazil srác, aki Mario-ék óráján is ott volt. Matiasék táncolnak hármat, a srác nagyon ügyes! És szerintem teljesen Sosa hasonmás.


Aztán lassan menni készülődünk, amikor Matias felkér táncolni. Wow, a zeneisége és a kisugárzása lenyűgöző, csak úgy áradt belőle az energia. És utána a brazil fiú is felkért milongára, még a legapróbb ritmusokat is kitáncolta, én meg csak néztem a lábaimat, hogy mit csinálnak, fogalmam sem volt, hogy ilyenre képesek :) Fantasztikus volt. Elindultunk hazafelé, a többiek sétáltak, én lebegtem :)

6 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Jucuuuuuuuuuuuuuus, belehalok, hogy nem lehetek ott Veletek!!!!!!!! Úristen, mennyi gyönyörű emlék!!! Pont ma gondoltam rá, hogy Moralesékhez kéne befészkelni magatokat, csak aztán nehogy végleg maradjatok...:) Puszi Nektek!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  3. Moralesék nagyon jól... de jó lenne ott lenni...

    VálaszTörlés
  4. hajrá!
    (egyébként melyik világbajnok volt Morales tanítvány?:)

    VálaszTörlés