Hazafelé

Hajnalban indulás, a kocsiban újra álomba merülök. Néhány helyen megállunk, közben jönnek az üzenetek az otthoniaktól, már nagyon izgatottak a tegnapi döntő miatt. Mi meg csak mosolygunk. A cél a fejlődés volt, kupát meg úgyis vehetünk a sarki serlegboltban. Nehéz volt a mezőny, a tavalyi tudásunkkal idén talán még a középdöntőig sem jutottunk volna el. Persze jó érzés, hogy lett eredménye, de a tangót nem lehet számokban mérni. Útközben azért kapom az erkölcsi tanítást Endrutól, ne hercegnősködjek, hogy nem akarok versenyezni, mert ugye-ugye, hogy mégiscsak jó volt. Jóvolt. De az egész volt jó.

Jó volt benne lenni a tangós körforgatagban, megismerni másokat, összeölelkezni a görögökkel és együtt örülni egymásnak. Felírni egymás nevét apró papírfecnikre, hogy megtaláljuk egymást. Rengeteget nevetni. Kijönni a mélypontokból, merthogy azok is voltak. Bátorítani egymást. Hajnalig beszélgetni. Finom ételeket kóstolni. Ezeréves köveken járni. Elmerülni a táncokban. Zenélni az üvegpohár peremén. Együtt utazni.

Félúton letérünk Triesztnél. Kanyarog az út, miközben elénk tárul egy meseszép kikötőváros. Egyvagonos villamos zakatol át az úton előttünk a körforgalomban. Sokáig korzózunk parkolóhelyért, ahogy kiszállunk megcsap a párás levegő. Találunk egy gyönyörű éttermet árnyékot adó tujákkal, bár az étlapok is kisebb napernyő méretűek. Az ételek itt sem a legízletesebbek, a kávé mellé a tejszínhabot kis tálkában hozzák. A városról kép megint a netről:

Mielőtt indulunk, magunk sem tudjuk miért bemegyünk a szemközti kínai boltba. Van minden, mint egy olasz benzinkúton:

 

Ezt a fotót egyik kedvenc kolléganőmnek készítettem.

 

Ezt pedig magamnak a Sparból, mert megérdemlem :)

A kocsiban elkezdem a blogot, de megint bealszom. Megállunk, arra ébredek, hogy Endru kezembe nyom egy lattét. Mennyei. Nem is értem, hogy maradt ki egész héten az olaszkávé. Útközben feltették a döntő eredményeit, tizedikek lettünk, nagy eredmény, örülünk.

Este Bence már nagyon vár, kitakarította az egész lakást. Jó itthon.