Tangóra nyílik a világ

A csütörtököt is a már jól bevált felkészüléssel kezdtük. Annyira más ez az életmód így, mint munka után rohangálni próbákra vagy balettórákra. Sokkal több energiánk szabadul fel, olyan jó belekóstolni egy kicsit a táncos életbe. Reggelire gyümölcs, aztán nyújtás, kávé, egyéni bemelegítő sorok, ebéd, közös gyakorlás.

Az étrenddel kapcsolatban persze nem tudom tartani az egészséges életmódomat, nem lehet nem elcsábulni, de azért igyekszünk minél több gyümölcsöt, zöldséget enni. A zöldséges viszonylag olcsó, de a tejtermék, pékáru már aranyárban van. Megszerettem a főzést is, úgy érzem kezdek változni.

Délután még leszaladunk egy üveg borért, mert Juan és Stefi jön órát tartani. A magánórák is nagyon felmentek amúgy, a 400 peso szinte alap lett, de nekünk Juanék most baráti árat számolnak. Ők is kapaszkodnak a megélhetésért, délelőtt órákat adnak, délután órákat vesznek.

Megérkeznek, szegény Stefi kissé lebetegedett és mi sem vagyunk a legjobb formában, de azért próbáljuk Juan szavait elraktározni. Nagyon jókat mond a zeneiségről, hogy ne csak frázisokra, hanem blokkokra táncoljunk, figyeljünk az énekesre és egymásnak táncoljunk. Kapunk tanácsokat a versenyre is. Ők is indulnak, de egyből a döntőben lesznek, mert nemrég megnyerték az uruguay-i bajnokságot.

A Mundialt sok helyi bajnokság (ilyen volt a római európa bajnokság is) előzi meg, amelyeknek a nyerteseit a világbajnokság középdöntőjébe vagy döntőjébe kvalifikálják. A versenyzőknek ez egyrészről jó, mert kevesebb tortúra, arról nem is beszélve, hogy a pontozás sok mindentől függ (Stefi meg van győződve, hogy a több száz induló közül biztosan van, akit elfelejtenek pontozni és csak utólag írnak egy számot a pontozólapra). Másrészről nem jó, mivel a zsűri a kvalifikált versenyzőket kevesebbet látja. Bár a jobb, híresebb táncosokat általában már ismerik, vagy akár tanítványuk is.

Óra után még leülünk egy teára, közben elmesélik az életüket. Uruguay-ban Juan fodrász volt, Stefi meg balett tanár. Amikor összejöttek Juan mindenáron Buenos Aires-ben szeretett volna tangót tanulni, de a családjuk ezt nehezen fogadta el. Az ottani emberek nagyon nehezen élnek, a megélhetés a céljuk, hogy legyen mit enni és hol lakni. Sokáig gyűjtöttek pénzt és végül három hónapra kibéreltek itt egy apartmant. Nagyon tetszett nekik, ezért újabb három hónapot kifizettek előre, de ekkor már csak 80 pesojuk maradt. Mivel Juan tudott főzni a pénzük feléből bevásároltak, empanada-kat sütöttek és megpróbálták eladni a helyi éttermeknek, de mivel már késő délután volt egyet sem vettek meg. Megették az egészet. Másnap korán keltek, a maradék pénzből újra bevásároltak és ezúttal az összeset eladták. Később más munkákat is vállaltak, hogy fenn tudják tartani magukat. Ennek már vagy hat éve. Bevándorlóként nehezen fogadták be őket, a tanárok konkurenciát éreztek bennük, volt aki neheztelte, hogy túl sokat tanítanak az órákon. A kezdeti sok jóbarátról is kiderült, hogy mégsem igaziak. Rengeteget dolgoztak a tangóért, Stefi az elmúlt pár évet húsznak érzi. De nem a tangó a céljuk. Családot szeretnének és visszatérni Uruguay-ba. A bajnoki címmel pedig majd állami támogatást szeretnének elérni, ha majd nyitnának otthon egy tánciskolát pár év múlva.

De mindenkinek megvan a saját élettörténete. Cristhian Sosa például cipész volt. Cristian Duarte hajómérnök. Csodálom ezeket az embereket, ahogy meg tudják változtatni az életüket. És ezek a mélységek és magasságok benne vannak a tangóban is.

Amikor elbúcsúzunk tőlük, akkor kapunk észbe, hogy késésben vagyunk, mert regisztrálni akartunk a Mundial-ra. De Endruból felszínre tör a bölcsesség: Argentínában pontosság? Ugyan, induljunk el. Útközben készül néhány értékes kép:

A szemét kordában van hordva.

Menetközben a busz csak 5 km/h alatt nyithatja ki az ajtót. Na persze.

Igaza lett, fél órával zárás után is beengedtek. Három éve nekem valahogy kimaradt a nappal kinyíló, éjjel becsukódó hatalmas fém virág.

Kép a netről.

Kép a hídról (a kivilágított virág az oszlop felső harmadában, jobbra).

Na most. Most jó sokszor láthatom, mert a Mundial helyszín mellett van. A fesztivál és világbajnokság egy Centro de Exposiciones nevű hatalmas csarnokban van. Van színpad, nézőtér, tánctér, tánctermek és vásárstandok.

Tánctér és a sárga szegély

A nagyobb cipőboltok képviseltetik magukat.

Az egész fesztivál ingyenes, az állam támogatja. Minden nap vannak koncertek, a tangóórákra pedig mindig egy órával előbb kell regisztrálni, 30 pár férőhely van. Annak ellenére, hogy lakosság arányát tekintve kevesen táncolnak tangót nagy az érdeklődés. Kortól függetlenül. Ezt már Anikó is megírta a könyvében, de itt tényleg nem számít hány éves vagy. Az csak egy szám a személyidben. Az idősek és fiatalok együtt táncolnak és a hetvenéves nagymama ugyanúgy felveszi a piros nadrágot és virágot tűz a hajába, mint lánykorában. És még mindig gyönyörű. Lüktet az egész hely, mert az emberek itt értik a tangót.

Kapunk egy Mundialos hátizsákot, amit hazafelé a boltban egyből kiszúrnak az eladók és sok szerencsét kívánnak :) Itt ez nagy esemény.