Beköltözés

Péntek délelőtt ejtőzés. Endru elviharzott középdöntőt nézni. Akiket ismerünk és akikkel összebarátkoztunk bent vannak, úgyhogy izgalmas. Közben Marcelo nekiállt ágyat szerelni, merthogy Endruval átköltözünk Norbihoz. Nagyon gurulnak az argentín pesok, így jobban járunk. A szobáinkba meg már megérkeztek az uruguay-iak.

Blogolok

Készül Endre ágya

A nagy fennforgásban a francia lány vagyis a "La Francesa" berobog hozzám, hogy segítsek leszedni a körömlakkot az ujjairól, van hozzá egy körömlakk korrektora. Áhá! Fantasztikus, még nem láttam ilyet. Aztán megérkezett Endibácsi és közölte, hogy éhes, úgyhogy Norbival elmásztunk egy nagyobb supermercado-ba és beszereztünk minden földi jót. Dulce, Quilmes, gnocchi. Így itthon sütőtökös-sárgarépás gnocchi lett a menü sörrel és desszertnek az elmaradhatatlan karamellkrémmel. Muszáj lesz otthon nekiállnom gyártani.. bonbonba is jó :)

Estefelé a többiek nyújtottak, amit már kihagytam, inkább készültem az esti milongára. Ma a Salón Canning volt soron, szintén legendás hely, vártam már, hogy viszontlássam. Mivel többen mentünk, Éva odatelefonált, hogy legyen helyünk, de nem fogadtak el foglalást. Ilyen is van. Végül csak a kijáratnál, hátrébb kaptunk helyet, de már a megérkezésünkkor rámmosolygott egy fickó, úgyhogy talán nem lesz gond. Inkább csak azzal volt, hogy alig lehetett belátni a parkettet. De jó érzés volt újra ott lenni.

Elmentem táncolni a mosolygóssal, jó volt. Aztán még sokat Endruval is táncoltunk, mintha most lett volna az utolsó milongám. A táncosok közül kitűnt egy nagyon fiatal kiscsikó, de hiába néztem merre ül le, elveszett a tömegben. Aztán egyszercsak elém keveredett és már bent is voltunk a forgatagban. Nagyon tudott. Chile-i. Ő is a Mundialra jött, de mivel a táncpartnere még nem töltötte be a tizennyolcat ezért egy másik lánnyal indult Venezuela-i színekben. Mögöttünk végeztek valamivel. Mondom, megkérdezhetem hány éves vagy? Erre pironkodva csak annyit mondott, nem :) Uhh..

Két fellépés is volt, az egyik egy escenario-s, ami kevésbé fogott meg, a másik viszont egy idős milonguero egy fiatal lánnyal. Nagyon megható volt. A lány gyönyörűen követett, a férfiban még mindig ott volt a tűz, mint fiatalkorában. Éva szerint amikor belenézel egy idős férfi szemébe, benne van az emlék arról, ahogyan táncolni tudott, amikor még fiatal volt.

Engem mindig lenyűgöz az itteni fellépések többsége, akár idős, akár fiatal, mert nagyon másról szólnak, mint Európában. Ez itt a social life része, sokkal közvetlenebb, tiszta táncról szól, nem elismeréshajhász tudáscsillogtató cukormázas fellépésről. Maguknak és a körülöttük lévőknek táncolnak. Nem tudom ezt jobban megfogalmazni. Az más kérdés, hogy európai módjára tátott szájjal bámulom a csodát, náluk ez viszont mindennapi. Két jó táncos ölelésben áramlik a közönség befogadó energiájában. Ott van például egy másik fellépő páros, aki előző este a Nino bienben táncolt. A férfi előtte ott volt a Beso-ban is, aztán átment a Nino-ba és eltáncolt három számot. Olyan természetességgel, mintha milongán táncolna, élvezet volt nézni.

Előző esti Nino bien

Persze tudom, hogy a tangótáncosok élete itt sem csak játék és mese.. nagy a konkurencia, nem könnyű érvényesülni és Stefiék elmondása alapján egy-egy milongán táncolásért szinte semmit sem kapnak, sokszor még a belépőt sem. A kinti nemtangós világ ugyanez, szeméthalmok az utcán, infláció, munkanélküliség. Csak a saját kreativitásuknak köszönhetik, hogy fenn tudnak maradni. A válságból is így tudtak kimászni anno, emlékszem olvastam egy cikket egy építésznőről, aki narancslét kezdett árulni az utcán, hogy etetni tudja a gyermekeit. És mindezek ellenére vagy pont ezen mélypontokból születik a művészet. A szemed láttára őrülnek meg és vesznek el a tangóban. Ölelnek meg ismeretlenül is. Mély dolgok ezek, amelyeket csak akkor érzel meg, ha itt élsz közöttük.