Hazatérés

Utolsó reggel, ez is eljött. Ójajj. A napsütés hívogat, gyere sétálj még egy utolsót Buenos Aires utcakövén. Megyek, közben filléres emlékeket fotózok, ahogy egy apuka talicskán húzza a kislányát vagy egy árust, aki minden boltba betér, hátha valakire rá tudja sózni a sárga törölközőit.

Elsőnek egy locuturio-t keresek beszálló kártyát nyomtatni. Persze nem működik, aztán mégis, jah, hogy egy másik nyomtató van beállítva.. na mostmár jó. Aztán megyek a kedvenc boltomba (Carrefour) alfajort venni, ahol már a pénztárosnak elsírom, hogy ez az utolsó napom. Továbbsétálok és játszom. Ezt még Bence tanította nekem, csukd be a szemed, képzeld el, hogy otthon vagy és azt gondolod de jó lenne most Buenos Aires-ben lenni. És akkor nyisd ki a szemed.

Szabadon kószálok, találok egy antikváriumot, bemegyek, a lunfardo (tolvajnyelv a tangó dalszövegekben) szóra egy fiatal lány mutatja hol és még egy kis sámlit is hoz, üljek le és keresgéljek nyugodtan. Közben egy idős argentin mama is odajön, hová valósi vagyok. Valahogy megértjük egymást, a tangót nem táncolja viszont énekli és már dalra is fakad fölém görnyedve ott a poros könyvek között. A Nada-t már együtt daloljuk, aztán gyorsan kifizetem a szótárat mielőtt megint sírás lenne a vége.

Hazafelé még beugrom spenótos tésztaszószért a közös ebédhez. A Casa-ban a fiúk készülődnek, harminc CD-t kell még beszerezniük egy hazai dízsének, iparkodnak, hogy még visszaérjenek mielőtt indulok. Egyedül maradok a szobában, elkezdek pakolni.. tangózenét hallgatok. Adiós Buenos Aires. Itt már eltörik a mécses... nehéz az elszakadás. Nagyon mélyen kötődöm ehhez a helyhez, nem tudom megmondani miért. Lehet benne van a misztikum, hogy messze van és csak nagy ritkán adatik meg, hogy eljussak ide, ki tudja visszatérek-e még. Úgy érzem a része vagyok és a részem lett.

Jó sokáig pakolok. A konyhai óra megáll fél ötkor. A CD-k fölött meg tanakodunk, melyik bőröndbe pakoljuk. Végül a kézi mellett döntünk, talán nem fognak belekötni a reptéren. Aztán Éva hoz egy karabíneres mérleget, túl nehéz a bőrönd. Pánikolok. Közben megérkezik a taxi. A fiúk pillanatok alatt átpakolják a bőröndöket, huszonhárom kiló, mese vége.

Az utcán még összeborulás, elköszönök Évától, Norbitól és Endrutól. Nem tudom elmondani, amit szeretnék. Feltekerem az ablakot, ahonnan sorra maradnak hátra az épületek. Repül velem az idő. Hálás vagyok a taxisnak, amiért egész úton nem kérdezett semmit.

A beszálló kártyát viszont nem néztem meg alaposan, csak bekeveregtem abba a terminálba, ahol kitett. Onnan még egy jó nagy séta. Amióta van online check-in, nincs nagy sor, mindössze egy kutya miatt ácsorgunk, akit csomagként akarnak feladni. Jó kis útja lesz. Reptéri adót már nem kell fizetni. A csomagellenőrzésen a kutyát sem érdekli a tucatnyi cédé. A beszállásig még van időm. Rámtör az éhség. Egy óriás alfajor de maicena-t majszolgatva bámulom a tranzitból a gépet, ami elrepít az imádott városból.
A gépen beburkolózom a takaróba és lehúzom a sötétítőt, de felszállás közben meggondolom magam és visszanézek. Gyönyörű látvány fogad, mint egy ékszer doboz. Hát persze, hogy is felejthettem el. Csodaszép búcsúajándék Bairestől.

Az út félálomban, zenét hallgatva telik. Mindig fázom, ha éjszaka utazom, már alig várom a reggeli forró teát. Mellettem egy idős házaspár ül, ébredés után egymáshoz bújnak. Mióta lettem ilyen érzelgős...? Már megint változtam. Kiderült hogy tudok egyedül utazni, főzni, korán kelni, nem tévedek el az utcán. Még mindig előttem van Endru cinkos kacsintása: "Na most csalódtál magadban?" ;)

Amszterdamban öt órám van az átszállásig. Egy tulipános bárban üldögélek, heverőkön pihenek, színes elefántokat nézegeket, zongoraszót hallgatok. Majdnem elcsábítanak a duty free óriás csokoládéi, de aztán drága anyumnak veszek sárga holland tulipánhagymát.

Lehet sajátot is festeni

Reptéri könyvtár különböző nyelvekre lefordított holland könyvekkel

Játszd úgy ahogy szeretnéd

Nagyon sok pihenősarok van

Csipkerózsika végül a budapesti gépre várakozók között ébred fel a három hétig tartó álomból. Türelmetlen, elégedetlenkedő, szitkozódó honfitársak. A gépen egy ázsiai fiú mellé kapok helyet, aki még felszállás előtt elalszik. Késésben vagyunk, valaki már megint meggondolta magát és kéri vissza a csomagját, sokáig keresik.

Az időfolyosó végén vár a családom. Bence még külön táblát is készített nekem. Az otthon itt van.

The end