Pillangószárnyakon

Tangós könyv, tangócipők... mi kell még? Több, mint három éve várok erre a pillanatra, most mégis nehéz pakolni. Rendszerezem a téli ruháimat, Bence angyal módjára segít, zsinórt gombolyít, celluxot teker, névjegyet rögzít a bőröndömhöz és még mennyi mindent varázsol elő a bűvészfiókból a nagy útra. Hajnal kettőkor leülök az ágy szélére. 24 órán belül Buenos Airesben leszek.

Norbi és Endre pár óra múlva jönnek értem. Elindulunk, menet közben lógok kifelé az ablakon és integetek Bencének. A reptérre kijönnek a szüleim is elköszönni, apum még rögzíti a lakatot a bőröndömön, most már indulhatok.

Az ellenőrzéseken gyorsan haladunk, csak Endruval vetetik le az MBT szandáját a magasított talpa miatt. KLM-el felszállunk, landolunk. Keresztülvágunk a hatalmas amszterdami Schiphol reptéren egészen a túloldalra, átszállni a nagygépre, amely átvisz az óceánon. Csokoládé tömböket fotózok és szedegetem Endru után az elhagyott dolgait :)

A kaput már indulás előtt másfél órával megnyitják, mert még ott is van csomag- és utasellenőrzés. Egy kabinba kell állni terpeszállásban felemelt karokkal, amíg egy szkenner végigmegy rajtad, majd egy alapos motozás után jutunk csak a beszálló kapuhoz

A gép nagyon kényelmes, a stewardessek kedvesek, az ételek igazi delikát különlegességek. Fűszeres mandula, csicseriborsó saláta, csokoládés narancs mousse, chilei vörösbor (Terra Andina). Teljes nyugalom, én Sándor Anikó tangós könyvét olvasom (Pillangó a vállamon), Endru filmet néz, meglepően könnyen telik el a tizenkét óra, melynek mindegyikében elmondom magamnak, hogy most egy Buenos Airesbe tartó gépen ülök.

Már Anglia partjaitól víz felett repülünk

Tangós számára ez az Út. Ha úgy tetszik zarándoklat. Persze nem mindenkinek, de én minden percben sóvárgok utána. És most amikor annyi idő után visszatérek, mégsem katarzist érzek, ahogy egyre közeledünk. Inkább természetes, mintha hazatérnék.

A KLM percre pontosan gurul a kifutóra és innentől egy időkapun lépek át, mintha egy másik életet élnék. Vagy csak álmodom. Bevándorlók hosszas sora, pecsételnek, fényképeznek, ujjlenyomatot vesznek, megkérdezik miért jöttél, hol fogsz lakni. Több, mint egy óra múlva érünk csak ki a váróba, ahol névtáblával várnak :)

Elszaladok váltani a Banco-ba, egy dollárért 4,58 pesot kapok (egy peso 50 ft). Endru végigbeszélgeti az utat a taxissal, miközben hallgatom őket elbűvölve bámulok ki az ablakon. Hát itt vagyok. Minden ugyanaz, a gyönyörű castellano, sárga-fekete taxik, rózsafüzér a visszapillantón, tangó a rádióban. Én viszont változtam. Változott a tangóm, az életfelfogásom, a céljaim. Belekerültem egy gyönyörű áramlatba és a saját filmemet nézem, játszom, élem.

Késő este van már, amikor megérkezünk a Casa del Sol tangós házba, ahol vendéglátóink Karsza "Angyal" Éva és Marcelo "El Chino" Gutierrez fogadnak. Tangósok számára elképzelni sem lehet jobbat, kedves szobák, hangulatos közös konyha, táncterem, tetőkert. Nyugalom. A vendégek a világ minden tájáról érkeznek, mégis egy nyelvet beszélünk. Different languages - una comunicacion.

Előtér

Mi habitación

Együtt megyünk vacsorázni egy nagyon helyi étterembe. Teltház van, szabad asztalra pedig előttünk hosszú sorban várakoznak az emberek. Jó félóra mire helyet kapunk, addig is nézem a helyieket. Annyi élet van bennük. Az infláció az egekben, csak a buszjegy ára a napokban emelkedett 75%-kal. Sztrájkolnak a metró miatt, mert az állam eladta a városvezetésnek. Mégis fontos számukra, hogy minden este elmenjenek társasági életet élni, beülni valahová, táncolni.

Marhahús és Quilmes. ¡SuperClásico!

¡Hola mi querido Buenos Aires!