Hazatérés

Utolsó reggel, ez is eljött. Ójajj. A napsütés hívogat, gyere sétálj még egy utolsót Buenos Aires utcakövén. Megyek, közben filléres emlékeket fotózok, ahogy egy apuka talicskán húzza a kislányát vagy egy árust, aki minden boltba betér, hátha valakire rá tudja sózni a sárga törölközőit.

Elsőnek egy locuturio-t keresek beszálló kártyát nyomtatni. Persze nem működik, aztán mégis, jah, hogy egy másik nyomtató van beállítva.. na mostmár jó. Aztán megyek a kedvenc boltomba (Carrefour) alfajort venni, ahol már a pénztárosnak elsírom, hogy ez az utolsó napom. Továbbsétálok és játszom. Ezt még Bence tanította nekem, csukd be a szemed, képzeld el, hogy otthon vagy és azt gondolod de jó lenne most Buenos Aires-ben lenni. És akkor nyisd ki a szemed.

Szabadon kószálok, találok egy antikváriumot, bemegyek, a lunfardo (tolvajnyelv a tangó dalszövegekben) szóra egy fiatal lány mutatja hol és még egy kis sámlit is hoz, üljek le és keresgéljek nyugodtan. Közben egy idős argentin mama is odajön, hová valósi vagyok. Valahogy megértjük egymást, a tangót nem táncolja viszont énekli és már dalra is fakad fölém görnyedve ott a poros könyvek között. A Nada-t már együtt daloljuk, aztán gyorsan kifizetem a szótárat mielőtt megint sírás lenne a vége.

Hazafelé még beugrom spenótos tésztaszószért a közös ebédhez. A Casa-ban a fiúk készülődnek, harminc CD-t kell még beszerezniük egy hazai dízsének, iparkodnak, hogy még visszaérjenek mielőtt indulok. Egyedül maradok a szobában, elkezdek pakolni.. tangózenét hallgatok. Adiós Buenos Aires. Itt már eltörik a mécses... nehéz az elszakadás. Nagyon mélyen kötődöm ehhez a helyhez, nem tudom megmondani miért. Lehet benne van a misztikum, hogy messze van és csak nagy ritkán adatik meg, hogy eljussak ide, ki tudja visszatérek-e még. Úgy érzem a része vagyok és a részem lett.

Jó sokáig pakolok. A konyhai óra megáll fél ötkor. A CD-k fölött meg tanakodunk, melyik bőröndbe pakoljuk. Végül a kézi mellett döntünk, talán nem fognak belekötni a reptéren. Aztán Éva hoz egy karabíneres mérleget, túl nehéz a bőrönd. Pánikolok. Közben megérkezik a taxi. A fiúk pillanatok alatt átpakolják a bőröndöket, huszonhárom kiló, mese vége.

Az utcán még összeborulás, elköszönök Évától, Norbitól és Endrutól. Nem tudom elmondani, amit szeretnék. Feltekerem az ablakot, ahonnan sorra maradnak hátra az épületek. Repül velem az idő. Hálás vagyok a taxisnak, amiért egész úton nem kérdezett semmit.

A beszálló kártyát viszont nem néztem meg alaposan, csak bekeveregtem abba a terminálba, ahol kitett. Onnan még egy jó nagy séta. Amióta van online check-in, nincs nagy sor, mindössze egy kutya miatt ácsorgunk, akit csomagként akarnak feladni. Jó kis útja lesz. Reptéri adót már nem kell fizetni. A csomagellenőrzésen a kutyát sem érdekli a tucatnyi cédé. A beszállásig még van időm. Rámtör az éhség. Egy óriás alfajor de maicena-t majszolgatva bámulom a tranzitból a gépet, ami elrepít az imádott városból.
A gépen beburkolózom a takaróba és lehúzom a sötétítőt, de felszállás közben meggondolom magam és visszanézek. Gyönyörű látvány fogad, mint egy ékszer doboz. Hát persze, hogy is felejthettem el. Csodaszép búcsúajándék Bairestől.

Az út félálomban, zenét hallgatva telik. Mindig fázom, ha éjszaka utazom, már alig várom a reggeli forró teát. Mellettem egy idős házaspár ül, ébredés után egymáshoz bújnak. Mióta lettem ilyen érzelgős...? Már megint változtam. Kiderült hogy tudok egyedül utazni, főzni, korán kelni, nem tévedek el az utcán. Még mindig előttem van Endru cinkos kacsintása: "Na most csalódtál magadban?" ;)

Amszterdamban öt órám van az átszállásig. Egy tulipános bárban üldögélek, heverőkön pihenek, színes elefántokat nézegeket, zongoraszót hallgatok. Majdnem elcsábítanak a duty free óriás csokoládéi, de aztán drága anyumnak veszek sárga holland tulipánhagymát.

Lehet sajátot is festeni

Reptéri könyvtár különböző nyelvekre lefordított holland könyvekkel

Játszd úgy ahogy szeretnéd

Nagyon sok pihenősarok van

Csipkerózsika végül a budapesti gépre várakozók között ébred fel a három hétig tartó álomból. Türelmetlen, elégedetlenkedő, szitkozódó honfitársak. A gépen egy ázsiai fiú mellé kapok helyet, aki még felszállás előtt elalszik. Késésben vagyunk, valaki már megint meggondolta magát és kéri vissza a csomagját, sokáig keresik.

Az időfolyosó végén vár a családom. Bence még külön táblát is készített nekem. Az otthon itt van.

The end

Uruguay

Hajnalban ébresztő, kávé az ébredéshez, gyömbéres tea a termoszba az útra. Félálomban öltözés, útlevél, kompjegy, mehetünk. Kint felébreszt a napfény. Metrózunk a kikötőig, onnan fotózok és lobogok Endru után, aki keresgéli a komptársaságot.

Reggeli fényben

Kerülünk egyet, de megleljük, kiderül a Seacat nem társaság, csak közvetítő iroda, a Buquebus az, ami nekünk kell. Még időben érkezünk a kompállomáshoz, ami hatalmas. Beállunk a check-in sorba, pecsét az útlevélbe, csomagellenőrzés, fel a kompra. Többszintes, duty free shop-al, bárral, az aljában kocsikkal.

Egy másik komp a távolban

Megy a hajó Uruguay-ba, elhagyjuk Buenos Aires partjait. A határátkelésnek különböző okai lehetnek, valaki hazamegy, valaki várostnézni, valaki pénztváltani, valaki tartózkodást hosszabbítani. Egy óra alatt érünk Colonia del Sacramento-ba.

Megint pecsételnek, aztán mehet ki merre lát. Az állomáson még begyűjtünk pár térképet, majd sétára indulunk, mert a busz Norbival csak egy óra múlva érkezik. Az első ami szembejön velem az a nyugalom. Jólesik most a városi nyüzsgés után. A színek kissé megkopottak, az utcák kihaltak. Mégis valami mély békesség árad a helyből. A parton letelepedem egy nagy kőre, kitisztul a fejem. Továbbsétálunk az erőd falán át, fel a dombra. Leülünk a padra és csak bámuljuk az óceánt (Río de la Plata-t). Órákat tudnék itt tölteni.

Az óváros kicsinyke, várfal, főkapu, romos utcák és a világító torony alkotják. Utóbbit meg kell néznem, de csak déltől nyit, megvárjuk vele Norbit. A boltok többsége zárva van, így csak a kirakatokat lessük és az utcákon bóklászunk.

Aztán fényképezővel a nyakában megjelenik Norb :) Ennek örömére beülünk reggelizni egy laza kávézóba az utcára kipakolt asztalokhoz. Kutya napozik az ajtóban, közel-távol sehol egy lélek. Harangoznak, most már felmehetünk a toronyba. A jegyszedő mormog néhány szót, nem érti a lelkesedésünk. Másszuk a csigalépcsőket, félúton kilépünk fotózni, aztán még feljebb megyünk a végtelenbe és tovább... gyönyörű látvány tárulkozik alattunk, nem lehet betelni vele. Köröskörül. Belátni az egész várost.

 

Fényszóró

A hármasfogat

Bejárjuk a partot, kikötőt, széles utcákon csavargunk. Norbi megpróbál pénzhez jutni egy bankban. Az őrök először az útját állják, nem szeretik sem a fényképezőt, sem a mobilt. Mint kiderült, itt ezek a rablás alapkellékei, mert van olyan, hogy a rabolónő telefonnal fotózza a pénzt felvevőt, s máris küldi az utcán lesben álló rabolóbácsinak. Kész a balhé. Végül sikerül pénzt felvenni, mehetünk is vásárolni. Én addig nyafogok, amíg nem kapok uruguay-i dulce-t. Kapok, örülök.

Már-már külvárosi utcákra tévedünk. Az éttermek többsége is zárva van, de találunk egy kockásterítőst helyi vendégekkel. Vegyes parilla hústálat és asztali bort izibe, mert a fiúk már nagyon éhesek! Én csak szolidan kóstolom az uruguay-i marhát, ellenben mohón falom a szalonna darabkákat a friss kenyérrel, hozzá a jóbort.

A lakoma végén kigurulunk az utcára, onnan a kompállomásra, letelt a játszóidőnk. Kényelmesen becsekkolunk és amint leülünk beájulunk és az álomból már csak Argentínában ébredünk fel.

Otthon a lábtörlőn vár az üzenet, Éváék este lakásavató buliba várnak, vigyünk salátát és bort :) Marcelo-val új helyre költöztek San Telmo-ba. A parti egyben az én búcsúbulim és a fiúké is, mert napokon belül ők is megkezdik kalandozásaikat Dél-Amerikában.

Az amerikai lány is csatlakozik, partikellékekkel felszerelve csengetünk be. A lakás tényleg egy álom. Avantgárd konyha, függőágyas-tánctermes-galériás nappali, a fürdőkádnak lába van, a tetőkertben meg csocsó :) Éva paprikás krumplival készül, időnként Endru átveszi a fakanalat. Én salátát keverek egy zebrával és egy zsiráffal. Norbi hintázik. Aztán mindenki asztalhoz ül, koccintunk. Jó volt ez az együtt töltött három hét.

Közben elkerülhetetlenül rám tör az utolsó napos frász. Elhessegetem és inkább beállok csocsózni, Marcelo-val jó csapat vagyunk. És egyértelműen nyertünk volna, de a labda mindig visszapattant a kapuból, amiért nem járt pont. Marcelo extázisban van, dupla vagy semmit ajánl a fiúknak, akik nagylelkűen belemennek és újra megnyerik. De azért nagyon jó volt, sokat nevettem.

Az amerikai lány és nem sokkal utána Norbi is elköszön, így csak négyen megyünk tovább a Nino bienbe.

Subte a felszínen

Most nincs akkora hangulat, mint egy hete, a többiek is kezdenek fáradni, de bárhogyan is, én maradok. Táncolunk Endruval. Két szám között megvilágosodik, hogy ez az utolsó estém, én meg ott helyben majdnem elbőgöm magam. Nem szabad erre gondolnom. Táncolok Ricardoval, olaszokkal és néhány helyivel. Ricardonak megszakad a szíve, amikor közlöm vele a szomorú hírt, egy másik argentin szeretné, ha kútba dobnám az útlevelem. Kedves chamuso-k.
Aznap este ugyanaz a vicces páros lép fel, akik a Sunderland-ban is, ezúttal párbeszédet is előadnak, fantasztikusan jók. Végre megtudtam, hogy kik ők és a tangó show nevét is.

Minden pénteken előadás

Éváék mennek, nagyon kedvesek, hogy idáig is kitartottak velem. Az est igazi túlélője Endru, aki szegény már nagyon befárad, de még zárásként bort rendel kettőnknek. Őt is kárpótolja, amikor meglátjuk a tömegben Julio Balmaceda-t és Corina de la Rosa-t. Még mindig csodálatosak.

Aztán valahogy már én sem bírom tovább. Nem akarok visszanézni és elköszönni, menjünk. Sétálunk a buszhoz, közben nézem az utcákat, az épületeket. A buszon az embereket. Hazafelé a töredezett járdakövet. Szeretném mindezt magammal vinni.

Diszkópatkányok

Mikor Norbi útra kelt Uruguay felé, én még édesen aludtam. A fővárosban, Montevideoban tölt egy napot, holnap pedig Colonia del Sacramento-ban találkozunk vele. Otthon még úgy terveztük, hogy három napot töltünk majd közösen Uruguay-ban, de ekkora drágaságra nem számítottunk. Nekem a napokban elfogy a költőpénzem, az is csoda, hogy eddig kitartott.

Reggelire neocitran és forró gyömbéres tea, a megfázásom kezd tetőzni, de ezt a pár napot még ki kell bírni. A neocitran amúgy is alapfelszerelése az ide érkező tangósoknak, mert a sok áttáncolt éjszaka rendesen kimeríti a szervezetet. Egy délutáni alvás után testben és lélekben is felkészülök az utolsó közös practica-nkra.

Ha szerda, akkor Sunderland. Időben indulunk és érkezünk, már nem szórjuk a perceket, ez már tényleg az utolsó negyvennyolc óra.. A practica a jól megszokott ütemben zajlik, a Mundial vége miatt az elején még érezhetően kevesebben vannak, de idővel megtelik a terem. Rosa Forte az elején kiaggat egy papírt a falra, szeptembertől a mostani huszonötről harminc pesora emelkedik a practica ára. Miközben beszélget egy tanítvánnyal felveszi a fekete Comme il Faut szandálját és beállítja a zenét az ipod-ján. Carlito párról párra sántikál és mindenkit személyesen üvdözöl "Todo bien? Bien." Megnyugtató a jelenlétük. Ők jelentik a kapcsolatot a tangó múltjával, mintegy időhálót szőve. Megint nagyon jót practica-zunk, néha meg leülünk és csak nézzük a jobbnál jobb táncosokat. Inspiráló a légkör. Az utolsó tanda mindig milonga, ezzel jelzik a practica végét. Nem is hagyom Endrét ülni. Aztán hosszas búcsúzkodás. Amikor Perez papa megtudja, hogy pénteken utazom még szorosabban ölel. Én még nem tudom felfogni.

Fotózkodunk:

Következik a szokásos buszos kalandunk, ezúttal átszállós útvonalon kell a külvárosból egy belvárosi milongahelyszínre eljutnunk. Egész konkrétan a La Bruja milongára a Milonga10-be, ahol a La Francesa-nak lesz búcsúbulija. Ez a három hét egyszeri és megismételhetetlen volt, melynek végén a szereplők a világ különböző tájaira utaznak.

Úgy tudjuk a Sunderland előtt áll meg a negyvenegyes busz, de nem találjuk a megállót ezért inkább kigyalogolunk a főútra. A telefonomra elmentettem legalább hatféle útvonalat, az aksija viszont kezd lemerülni. Ekkor Endrunak támad az ötlete, az ipodommal fotózzam le a telefonom képernyőjét.. geek :) A főúton megtaláljuk a megállót, egy kis várakozás után meg is jelenik a kereszteződésben a negyvenegyes, ámde nem felénk kanyarodik, hanem egyenesen tovább megy. Namostakkormivan. Tovább várunk. Hideg van, megunjuk, Endru mondja szálljunk fel arra, ami jön, bármi is az. Jön egy diszkójárat, ez jó lesz. Nem viccelek, a busz kívül-belül lilás-pinkes neon díszkivilágításban van. A sofőr fülke bőrborítású, a visszapillantó tükör plüsskeretes és szól a zene. Még most is előttem van, állati.

Night rider :)

Leszállunk és ösztönösen megtaláljuk a másik megállót. Amíg figyelem a buszt Endru a sarki kiosco-ban cukros kávét vesz kettőnknek, amitől visszaszáll belém az élet. Aztán sarkon fordul és egy alfajores-el tér vissza, most kirúgunk a hámból :) Nagyon finom, a legjobb márka, el cachafaz. Elteszem a papírját. Amikor néha elhaladok egy cukrászda mellett úgy érzem magam, mint azok a kisgyerekek akik az üvegre tapadva bámulják sóvárgón az édességeket. De a pesokat inkább most táncélményekre váltom.

Múltidő

Egy teljesen hétköznapi busz érkezik a megállóba... csalódottak vagyunk. Követem a térképen, hogy merre járunk, jó helyen szállunk le, könnyedén eltalálunk, vérprofik lettünk. Az ajtón benyitva viszont kissé sivár a látvány, az asztaloknál csak néhány ember ül, senki sem táncol, pedig mindjárt éjfél. Régen ez volt az egyik legjobb milonga a Beso-ban. A bezárást, majd újranyitást követően áthozták ide, de a táncosokat még nem igazán sikerült átcsábítani. Pedig nyitáskor ingyenes volt a belépés, de úgy látszik a Beso az Beso marad, nem lehet utánozni.

A La Francesa viszont itt van egy kisebb asztaltársasággal és nemsokkal utánunk Éváék is befutnak. Sört és empanadat rendelünk, isteni finomak.

A búcsúasztalnál tortát vágnak fel, olyan habsipkás tetejűt, amit legszívesebben egészben behabzsolnál a cukrászdák kirakataiban. Mondanom sem kell, hogy az íze kiábrándító. Aztán a szervező lány házi süteménnyel járkál körbe a vendégek között, dőzsölünk. A dizsé harmatgyenge, a parketten alig lézengenek, de valahogy mégis jó hangulat van. Egymással táncolunk, a végén még Endru felkéri a La Francesa-t, aki szegényke tánc közben megcsúszik és francia létére majdnem angolspárgázik egyet a kövön.. ez volt az utolsó tánca Buenos Airesben :) Amikor a mosdóban átöltözöm egy idősebb nő kedvesen bókol már ami a táncomat illeti.

Azért annyira nem pörgünk fel, hogy tovább menjünk a Viruta-ba professionals' night-ra, inkább hazataxizunk, mert másnap korán kelünk. Amikor éjjel kettő körül kiszállítunk a taxiból a kukásautó pont előttünk vitte el azt a matracot, amit Éva napközben kidobott :)

Matrackirály

Alberto Podestá in live

Álmos, otthonmaradós kedd. Amíg a fiúk a várost járják én inkább otthon heverészek és családozom a neten. Sikeres volt a körút, Endre beadott három véka mosást, Norbi megvette élete első tangócipőjét, juhéé! :)

DNI rocks!!

Estére az escenario döntő van betervezve, amihez nekem már nem sok kedvem volt.
Endre: Ugye jössz te is?
Jucus: Nem.
Endre: Na gyere már!
Jucus: Nincs kedvem.
Endre: Gyere, jó lesz!
Jucus: Nem akarok.
Endre: Jutka, jössz!
Jucus: Jó.

Végül csak vásárolni mozdultam ki, mert kedvet kaptam Évától zöldséges omletthez.

A fiúk már ötkor elindultak, hogy legyen helyük, nekem ez még korai volt, de hagytak nekem jegyet, meg aprópénzt a metróra, hogy majd az amerikai lánnyal menjek utánuk. Na az amerikai lánynak sem volt kedve így otthon maradtunk. Pontosabban pár perc múlva bedugta a fejét a szobám ajtaján, hogy lenne-e kedvem chacarera órára menni? Nanáhogy! Pont erre gondoltam pár napja, mert már sok lépést elfelejtettem belőle. Mielőtt odaértünk megkérdeztem, hogy kedd este melyik milongára érdemes menni. Zavartan nézett rám, ma nem szerda van? Már tudtam mi lesz.. szóval chacarera óra helyett elmentünk pékségbe, meg empanaderiaba. És a hazaúton még vagy húszszor elnézést kért.

alfajor & lángosízű csillagcső

Ha már így alakult, hogy kedd van eszébe jutott, hogy este Alberto Podestá koncert lesz a Porteno y Bailarin-ban. Mondom ez mesés, úgyis oda akartam menni, egy hete Endru ott táncolt hajnalig, most már én sem hagyom ki. És felfoghatatlan, hogy élőben láthatom azt, aki a Nada-t énekelte. Meg a Junto a tu Corazón-t. Egy újabb legenda.

Míg készülődöm a 2xtango már posztol, az új escenario világbajnok Cristian Sosa & Maria Sciuto! Hoppá, ezt azért jó lett volna megnézni.. fantasztikus. Hazaérve a fiúk viszont kevésbé lelkesek, szerintük voltak náluk jobbak is, de összességében nagyon jó volt a show.

Most a másik oldalon ültek.

Összekapjuk magunkat és elindulunk. Az amerikai már annyira izgatott, hogy leint egy taxit, csak minél előbb érjünk oda. Jó erre a helyre is annyi év után újra betérni. A leányzóval előre megyünk, mert van foglalásunk, méghozzá jó helyen, a bár mellett közel mindkét tánctérhez. Úgy látom szabadabban ülnek az emberek, hívom Endrut, hogy üljön ő is hozzánk, de aztán jön a szervező és int, hogy nem-nem, neki a férfiak között a helye.

Elkezdünk leskelődni, hogy lehet-e már fotózkodni az ikonnal, de ezzel mások is így vannak, folyton vannak nála, úgyhogy majd később. Addig is az amerikai belekezd egy végehosszanincs sztoriba, így esélyem sincs szemezni a közben elkezdődő újabb tandához. Értem én, hogy ráér, itt él már másfél éve (a munkahelye fizetett kényszerszabadságra küldte a válság miatt, na én is ilyet szeretnék), de nekem már csak négy napom maradt. Persze a milongák közösségi események is, nem csak táncolni jössz le, hanem egy pohár bor mellett beszélgetni, ismerkedni. A tandák elejét viszont érdemes meghagyni a beszélgetőpartnernek, hogy ha táncolni szeretne tudjon vadászni.

Végül csak összejön a fotó, egyikünk sem hagyja ki ezt a lehetőséget. Nekem kissé túl direkt, kezdek leállni ezekről a pózolós fotókról, de ez most a kihagyhatatlan doboz. A lányokkal fülig ért a szája. Sőt azt mondta, hogy a koncert után menjünk fel hozzá... khm :)

Az amerikai lánnyal

Jucikával

Endikével

Táncolgatok sokmindenkivel, aztán már kicsit sok lesz a nemargentin táncom és inkább pihenek. Pontosabban van egy argentin srác, amolyan kifelé táncolós, de mégis olyan dinamikával táncol, ami miatt igent mondok további tandákra is az este során. És olyanokat vezet, amikre nem tudtam, hogy képes vagyok. Például lent tart a földön és izoláltat. Ez amúgy az egyik legnagyobb különbség az argentin és az európai táncosok között. Az előbbiek lent, az utóbbiak fent táncolnak és táncoltatnak. A balett miatt én is fent vagyok, de amikor argentinokkal táncolok mindig beletolnak a talajba, nincs más irány. A másik a tartás, amin belül megvan a helyem, nincsenek helyezkedések. A harmadik az ölelés, ami az egész tánc alatt mindenhol körülvesz, mert minden pillanatban a nővel szeretnének lenni. Na most megosztottam minden titkot :)

De ezen a milongán is hemzsegnek a mászkálósok. Sőt, a szomszédos vegyes asztaltól a mögöttem ülő fickó lazán behajolt az arcomba egy Bailas?-al. NO, GRACIAS!

Az éjfélre beígért műsor csak nagy sokára, éjjel kettő körül kezdődik el. Csodálom, hogy egy nyolcvanhét éves bácsi ilyen későn ad koncertet. Két gitáros kíséretében énekelt, Alberto majdnem olyan magas, mint a gitáros ülve :)

Köré gyűlünk, mindenki áhítattal hallgatja. Még most is a fülembe cseng. Néhol fals, néhol eltéveszti, de még mindig lenyűgöző ereje van a hangjának. És micsoda temperamentum! Persze a ipodom egy szám után lemerült, de biztos voltam benne, hogy a youtube teli van a fellépéseivel, úgyhogy átengedtem magam az élménynek. Egy szám erejéig pedig a tavalyi szalon világbajnokpáros Julian Benavidez Hernandez & Natasha Agudelo Arboleda is táncolt. Gyönyörű volt.

Junto a tu Corazón (2012.08.28)


A fellépés után elkezdték kihúzni a tombolákat (sorteo). Elkezdem keresgélni a jegyem a táskámban, ahogy a kezembe akad és ránézek a hatszázötvenötös sorszámra abban a pillanatban bemondják, hogy seis-cinco-cinco. Nem hiszek a szememnek, lobogtatva megyek a szervezőhöz. Megnézi, tényleg az enyém. A nyereményem egy Porteno y Bailarin-os póló, de mielőtt a kezembe nyomja végigmér és inkább elmegy egy kisebbért. Később előkerül egy még nagyobbal. Legalább lesz egy pólója Bencének :)

A milonga után Endruval ketten ballagunk a buszmegállóhoz, mert az amerikai lány végül még a koncert előtt lelépett, nem tudott tovább várni, mert a barátai egy másik milongán léptek fel. Pedig Endre szerint előttem az ő sorsjegyét húzták ki, ami egy cipő lett volna..