Megérkezés

ÚTon

És megint átrepülöm az óceánt. Ezúttal nem tangózni, bár hasonlóan varázsos helyre, Brazíliába utazom. Zarándok hely ez is mint Buenos Aires, csak másképp. Belső utazás, gyógyulás, spirituális fejlődés és tapasztalás vár az idelátógatókra. A falu neve a Goiás állambeli Abadiânia, ahol egy brazil transzmédium João de Deus (Isten Jánosa) gyógyít. A videó, amely elindított az Úton:

Isten Jánosa (John of God) magyarul

Fél éve készülök erre az Útra és valójában már akkor elkezdődött, amikor a kezembe vettem a repülőjegyet, sőt már akkor, amikor eldöntöttem, hogy útra kelek. Rengeteg segítséget kaptam és kapok még az indulás előtti pillanatokban is. Különös érzés, hogy még a kevésbé spirituális környezetem is szeretettel és támogatással vesz körül. Napok óta fogadom az útnak indító áldásokat, ajándékokat, telefonhívásokat, üzeneteket. Egy kedves barátnőm fogalmazta meg, hogy érzik, hogy változni fogok és szeretnének elköszönni a régi Jucitól.

Magyar csoporttal utazom ki három hétre. Fogalmam sincs, hogy mi vár rám, de tudom, hogy mennem kell. A csoportvezetőm tanácsai: Legyél nyitott, elvárások nélküli és add át magad. Ha a belső élményeimet nem is, de fotókat igyekszem feltenni. Köszönet érte a Jóbarátoknak, akik lehetővé tették, hogy a technika is a segítségemre legyen. És akkor elindulok...

Lábsztori

Egy esős tavaszi estén tangós házibuliból hazafelé a taxiból kiszállva elegánsan elcsúsztam. Bokahúzódás. Banális. Az egyetlen, amitől táncos éveim alatt tartottam bekövetkezett. Nem baj, pár hét és rendbejövök, aztán megyek milongára. Hát nem. Ez a bejegyzés gyógyulásom története.

Az első három napban mivel lábra állni sem tudtam csak fekvés és jegelés. Miután lement a duzzanat, jöhet a melegvizes borogatás és egy kis tangóséta, hogy az izmok újra jól felépülhessenek. Majd visszarázódás a hétköznapokba, munka után hazadöcögés és pihenés. Nincs tangó, nincs mese. Cipőt is alig tudtam húzni, nemhogy tűsarkút.

Orvos ránézett, de csak megkopogtatta, borogassam-áztassam. Nem röntgenezte, mert állítása szerint a szalagokat csak az ultrahang mutatja ki, az meg náluk nincs. Vehettem volna bokarögzítőt, járhattam volna orvosról-orvosra, de egy belső hang azt súgta, helyre fogok jönni enélkül is. És akkor jött az én drága jó gyógymasszőröm Labanc Dani.

Hetente jártam hozzá kezelésre. Kaptam csodakrém receptet: Inno rheuma, Aminoerg, Feketenadálytő, Árnika. És tengeri sót, hogy abba fürödjek, áztassak. Reggel este. Minden adott volt, már csak nagyon sok türelem kellett. Na jól van Jucikám, de ugye tudod, hogy nem véletlenül estél el? Hagyjál már Dani, jól vagyok. Biztos vagy benne? Azthiszem.. vagyis nem tudom. Na ugye.

A gyógyuláshoz lélekutazást is kellett tenni. Merthogy a láb jelzi, ha nem ott vagyunk, ahol szeretnénk. Ha elakadtunk valahol vagy ha nem tudunk dönteni és csak sodródunk. Az önismereti caminot járva sok összefüggés világosodott meg előttem. És ahogy egyre jobban bele mertem engedni magam, úgy erősödött a bokám is, mert ami bent, az kint. Hosszú volt az út. Táncolni két hónap után tudtam, de majd egy év kellett mire teljesen felépültem. Érdekes, hogy körülöttem még sokan jártak hasonlóan. Saját tapasztalat, hogy mindenképpen érdemes komolyan venni a testünk jelzéseit. Ha nem szentelünk elég időt és figyelmet a regenerációra, a sérülés egész életünket végigkísérheti. Tiszteljük meg testünket és magunkat azzal, hogy gondoskodunk róla és vigyázunk rá. Boldog vagyok, hogy újra táncolhatok.

fotó by Darázs Zsolt

Világtalannak világossága

Nem olyan rég a szombati milongán rajta maradt a tekintetem egy lányon. Lapos talpú cipő, kezdő, csinos. Még kiforratlan lépések, mégis olyan boldogság áradt belőle. Leül mellém Bajusz (Taxis Attila), azt mondja, milyen türelmes a Péter. Ő táncolt a lánnyal, akit néztem. Bólogatok, hogy igen, kedves tőle. A lány vak. Hogymivan? Debizony így van. Azóta, hogy eljött Budai Laciék Láthatatlangójára (Itthon az ölelésért) beleszeretett a tangóba. Jön a milongára farmerban, pólóban hátizsákkal. Bemegy az öltözőbe és milonguera lesz. A Péter mindig felkéri. Elámulok.

Édes drága tangós férfiak. Tudjatok róla, táncoltassátok jószívvel.

"Világtalannak világossága.
Világnak átváltozása másvilágba.
Világtalannak világossága"
(MPSz)

Balaton Aires

Nád a házam teteje, teteje,
rászállott a cinege, cinege.
Hess le róla cinege, cinege, leszakad a teteje, teteje.
Ha leszakad mi lesz véle?
Sárga lábú cinege, cinege,
Hess le róla cinege, cinege, leszakad a teteje, teteje.

Mindszentkállán öt napon keresztül szólt a tangózene, folyt a tánc és a jó bor. A táncos leányok és legények messzi földről érkeztek a mulatságra, hogy eltanulják a tangó minden fortélyát. Ideje volt a nevetésnek és ideje a lágy ölelésnek. A tanulás mellett jutott idő bográcsvacsorára, kenyérdagasztásra, gombaszedésre, májusfa kitáncolásra, piacozásra, tóban úszásra és szabadtéri táncestre.

A pihenéshez egy gyönyörű paradicsomi kert nyújtott árnyat a tűző nap elől. A bográcsos egytálételhez fehér abroszos asztalokat vittek a kertbe, s körös körül fáklyákat gyújtottak. Az égen ezernyi csillag és a tejút világított. Az előző napok esőzése pedig megtette hatását, mind közül a legügyesebb egy hatalmas gombára lelt, melyből hetedhét országra szóló lakomát csaptak. Másikuk hajnalban csalánt szedni ment, hogy reggelire a kenyértésztába gyúrja, s megsüsse. A piacon nem győztek választani a sok száz szebbnél szebb portéka közül. Tán nem is volt olyan, aki ne tért volna haza jóféle háztájival.
Az esti táncmulatságon egyszer az egyikőjük, aki csodaszépen hegedült felmászott a háztetőre, s onnan muzsikált, lentről a többiek hallgatták. Amikor éjjelente elcsendesült a zene, a madarak énekét hallgatták, s csak akkor tértek nyugovóra, mikor a falubelieknek hajnalban már az ébredéshez harangoztak.
A Balaton partjára mesebeli falvakon, zsúpfedeles kis házak között kanyargott az út. A hűsítő vízben csak a bátrabbak úsztak, hogy felfrissüljenek a nagy hőségben. Mivel a helyi korcsma bezárt, sokszor Anna verandáján múlatták az időt. Felejthetetlen élmények voltak.
A májusfa kidöntéséhez a falubeliek ünnepséget rendeztek, melyre a tangósokat is meghívták egy közös körtáncra. Miután a fa földet ért a színes szalagokat a gyermekek leszedegették, hogy aztán odaadhassák szívük választottjának.

A tangó pedig áramlott reggeltől estig. A tanulni vágyók lelkesen gyakoroltak, míg a munka beérett. Az ötödik napon oly gyönyörűen lejtettek, hogy az egész falu a csodájukra járt.
Aki nem hiszi, járjon utána.

Történt 2013. nyarán az Antré Tánciskola Nyári Tangó Táborában, melynek Romvári Anna(néni) volt az angyala.

Lélekölelés

Van egy hely, ahol az ég és a föld összeér.. a lelkek táncolnak itt. A kis kapualjon keresztül egy meleg barátságos szobába érkezem. Körben emberek, senkit sem ismerek, leülök. Kotyog a kávéfőző, pogácsa kerül elő, még egy kis duruzsolás, aztán elkezdődik. Valaki mesélni kezd az életéről, a csoport hallgatja. Egy élethelyzeten szeretne túljutni, nem érti, hogy miért így történik vele a minden. Meglepődöm a nyíltságán, ő sem ismer senkit, mégis őszintén kitárulkozik és teljes bizalommal fordul felénk. A csoportvezető segít az összekuszálódott szálak kibogozásában és a szereposztást a mesélőre bízza. Körbenéz, végül engem választ: Te vagy én.

Felállok a szoba közepére, közben a mesélő tovább keresgél: Te vagy a párom. Te vagy a gyermekem. Te vagy az apám. Elkezdődik az élet játéka. Nézem a többieket, közeledem, távolodom, nem találom a helyem. Aztán végül lecövekelek az egyikőjük mellé és tiszta szívből érzem, hogy őt nagyon szeretem, pedig még a nevét sem tudom. Van akitől félek és van akit látni sem bírok. A csoportvezető közben rendezi a színt, behív még valakit, másokat leültet, nézzük meg, hogyan változik a dinamika. Az új szereplő belépése felzaklat, elkezd hevesen verni a szívem, azt érzem, hogy ő nagyon fontos nekem, de nem tudok mozdulni felé. A többiek is mozognak és érzésekről beszélnek. Van, hogy úgy érzem az a valaki a másik felem és olyan szorosan ölelem, hogy senki sem választhat szét minket. S van, hogy zsákutcába jutunk és a szoba két sarkában egymásnak háttal állva dacol két lélek egymással. Ilyenkor a csoportvezetőn a sor, hogy békítsen, feloldjon olyan blokkokat, amelyek talán még generációkkal korábban feszültek egymásnak. A mesélő előtt pedig tisztán megjelennek az összefüggések, már érti, hogy ki, mit és miért.

Sok dolgot tanulok ezáltal az életről. Rendeket, hogy mi alapján működik egy párkapcsolat, egy család, mit adnak tovább a családtagok és mi is az a családtudat. És ezen felül még eszembe jut a tangó. Két hónapja kényszerpihenőn vagyok, mert a bal bokám egyértelműen tudtomra adta, hogy márpedig mostantól csak oda hajlandó vinni, ahova szeretnék is menni. Emiatt nincs tangó és mégis van. A teremben a rám bízott szerepemtől függően odamehetek egy ismeretlenhez és megölelhetem. Átélünk együtt valamit, aminek a sodrásában vagyunk. Családállításon vagyok, de néha úgy érzem, hogy egy milongán.

"vagy te vagy én vagy te vagy én vagy te vagy én vagy én vagyok te
vagy te vagy én vagy te vagy én vagy te vagy én vagy én vagyok" (MPSz)

Ölelésnap

Sok embert ölelek, mégsem tangó, mi az? Globális ölelésnap!
Kihagyhatatlan, hívom is Norbit, hogy háromkor megyünk a Borárosra ingyen ölelést osztogatni. Egyértelmű, hogy erre vele megyek, már akkor elterveztük, amikor pár éve barátok lettünk.

Kalandra fel, lelkesen érkezünk a helyszínre. A villamosmegállóban két ölelés-táblás srác ácsorog, keresik a többieket. Bandába verődünk, de o-óó 3 perc múlva perpatvar.. egy idős papa felháborodva kezd perlekedni velünk, amiért az intimitást az utcára visszük. Magyar ember mindenkivel három méter távolságot tart, itt nincs helyünk, menjünk oda, ahonnan jöttünk, minden bizonyára külföldiek vagyunk. Valahol olvastam, hogy az emberek akkor kiabálnak egymással, amikor lélekben már nagyon eltávolodtak egymástól ezért azt gondolják, csak úgy hallhatják meg egymást, ha felemelik a hangjukat. Ezért veszekednek hangosan az egymásra haragvók és ezért suttognak a szerelmesek. A kezdőjelenet filmbe illően folytatódott, miközben a bácsi kikelve magából ordítozott, egy kedves hölgy odajött hozzánk, hogy márpedig ő kér egy ölelést :)

Hamarosan megtaláltuk a többieket is, én kaptam profi sárga táblát (a sárga az ölelős csapat színe), Norbinak pedig gyorsan írtunk egyet. Kaptunk öleléskártyákat is osztogatni, íme:

A kiscsapat szétszéledt, hogy minél több ölelést vigyünk, adjuk, kapjunk. Nemvoltkönnyű. Napsütéses szombat délután az emberek szemlesütve siettek vagy ha ránk is néztek teljesen elképedtek. Hát ezek meg mit akarnak? Megbolondultak. Pontosan, "mert valamibe bele kell.." (SG)
De azért egész kulturáltan utasítottak el:
- Adhatunk egy ölelést?
- Köszönöm, nem!
- Rendben, azért szép napot!
- Köszönöm, nektek is!
Volt aki tovább rohant: Isten ments! Volt, aki meggyőzhető volt, méregetett minket, aztán: Üsse kő! Voltak, akik inkább egymást ölelték, adtunk is nekik kártyát. Volt, aki szégyenlősen bevallotta, hogy ő nagyon nem szereti, ha valaki hozzáér.

Időnként a szél hozott szófoszlányokat családoktól, akik a kapott kis kártyákról beszélgettek. Sikerült elindítani valamit. A hitetlenkedők megkérdezték mire jó az ölelés? Az ölelésnap vezetője, Kriszta lelkesen magyarázta, hogy jó a léleknek, egészséges és gyógyító ereje van. Egyszerűen jó!

Villamoson

Félidőben hűsöltünk egy kicsit. Fagyisütikávé, no meg élményfeldolgozás. Feltöltekezve a második félidő sokkal-sokkal jobban ment. Bátrabbak voltunk, szemeztünk, leszólítottunk, vidámkodtunk. Aztán már csak összegyűltünk hatkor, fotózkodtunk és szétszéledtünk.

Juc & Norb

Két dolgot is tanultam. Az egyik, hogy nagyon fontos, milyen a kisugárzásod: ha tényleg szeretnél kapni, akkor kapsz. A másik, hogy a senior korosztály sokkal nyitottabb és melegebb ölelésű, mint a korunkbeliek vagy a fiatalabbak. Mindenesetre fantasztikus élmény volt. Aki kedvet kapott csatlakozzon a facebookon az Országos Ölelés Napok :) csoporthoz, ahol minden hónapban hirdetnek ilyen megmozdulást.

Végezetül álljon itt kedvenc nótám és klipem, mert ölelni jó!

Varsótangó

A kiskacsa ezúttal tangózni készül Lengyelországba. És végre jön vele Bence is :) Itthoni keddi praktikán ismerkedtem meg egy lengyel fickóval, aki miután táncoltam vele s mondtam pár segítő szót, teljesen belelkesült és meghívott magához. Szívesen látnak csak menjünk. Csodálkoztam és nagyon megörültem. Emailt váltottunk, repjegyet foglaltunk és pár hónappal később a fagyos decemberben még Karácsony előtt Varsóba repültünk.

Kijött elénk a reptérre. Az út vidáman telt, az egyszavas lengyel-magyar szókincsem nagy sikert aratott, még Konradtól tanultam a legendás "Ech, życie, życie"-t, ami annyit tesz Istenem, Istenem (a życie önmagában életet jelent). És a híres "Az a szép, akinek a szeme kék" népdalunk is terítékre került, Bogdan kívülről fújta néhány sorát. Varsóba érve tiszta, meleg kis lakás várt, ami a hétvégére csak a miénk. Még mindig nem értem ezt az önzetlen vendégszeretetet.

Este taxival mentünk a pénteki milongára (Milonga "Na Chłodnej'), tisztára, mint Buenos Airesben. Egyszermostmár odahaza is taxival megyek milongára. Barátságos, tágas hely, a parkett szélén asztalok, a terem végében bárpult. Józene megy, csak slágerek, jól megválogatva. És táncolunk Bencével! :) A pultos nem érti a rozéfröccsöt, elővesz egy söröskorsót, belemér tizenkét cent rozét és mellé ad egy ásványvizes üveget. Kevesen vannak, de valahogy mégis jó hangulat van, a táncosok harmóniában vannak egymással, szép szinten táncolnak. A szemem rajtamarad néhány vezetőn, akikkel az este folyamán minden nehézség nélkül tudok táncolni. Udvariasak, szemezéssel kérnek fel és lengyelül szólnak hozzám, nem gondolják, hogy külföldi vagyok.

Nagy a közösség, csak Varsóban tizenöt tanárpáros tanít és heti tizenkét milonga van. Sok argentin tanár látogat hozzájuk, a lengyeleknek így nem kell Argentínába utazniuk. És meg is látszik a táncukon a fejlődés, pedig csak cirka tizenkét éve van tangó Varsóban. Az egyik párost órákig el tudnám nézni, mikor táncolok a fickóval nagy lazán mondom neki, te biztos tanár vagy és megjártad délamerikát. Csak mosolyog, mindenki ezt kérdezi tőle, de nem. A varsói egyetemen tanít európai jogot és esze ágában sincs a tangóra munkaként gondolni. Milyen igaza van. De átkozottul jó táncos. Egy másik srácnak meg a zeneiségétől olvadok el, aztán vigyorogva mondja, hogy Stefanics Petyától is tanult. Háteztéreztem :)
A milongaszervező kis rácsos fadobozzal járkál körbe, ha ráírod a neved a belépőjegyre és bedobod, milongabelépőt nyerhetsz vagy táncolhatsz egyet a partnereddel. Utóbbit a jogtanár partnere nyerte, de valamiért nem akart. Majdnem mindenkivel táncoltam, Bence meg bűvészkedett. Milonga után cetlikre írtuk fel egymás nevét, elmaradhatatlan. Nagyon jó kis este volt.

Szombat délután karácsonyi vásár. Sálsapkakesztyű, térkép lerajzolva, útnak eredünk. A szocreál kockaépületes városi külső elképesztő modernitást takar. A megállóban a bankkártyás automatából mágnescsíkos minijegyet nyomtatunk, a villamos percrepontosan közlekedik, digitális kijelző mutatja hol járunk. A téren műpálmafa díszeleg, ami így télen különösen szürreális.

Hatalmas séta a kivilágított óvárosban, aztán megérkezünk a vásárba. A töltött káposzta illatára Bence majdnem elcsábul, aztán mégsem, nincs hozzá tejföl, úgy meg nem az igazi. A lángos sütödéből magyar szót hallunk, megörülünk egymásnak, aztán végül a csokiba mártott gyümölcsöknél kötünk ki, lenyűgöző látvány. Visszafelé már hóesésben sétálunk.

Este a Milonga dosXcuatro-ra (2x4) megyünk, ami egy telep elhagyatott épületének legfelső emeletén van. Péntek este még több táncos is ezt a milongát ajánlotta, de úgy látszik mégis a másikat választották, mert megint családias maradt a hangulat. Azért végigtáncoltam az estét, a legjobb táncos ezúttal egy Jorge hasonmás fickó volt, akiről kiderült, hogy bűvész! Bencének teljes volt a boldogsága :)

Milonga dosXcuatro

Aztán megérkezett Bogdan is a másik milongáról (Złota Milonga), ami természetesen fantasztikus volt és rengetegen voltak. Az egyik lengyel tangós felajánlotta, hogy átvisz minket, nemsokára záróra, de legalább nézzük meg. Búcsúzkodtunk a többiektől, akik nem győzték megköszönni, hogy itt voltunk. Szóljunk ha megint jönnénk, van hely náluk és a barátaiknál. Mire átértünk már a másik helyen is csak néhányan voltak, de így is élmény volt. Ennek a milongának pedig van egy cicája, aki imád a táncosok között rohangálni :)

Złota Milonga

Annyira kedves itt mindenki, hogy nem akarunk vasárnap hazamenni. Mintha az időjárás is megérezné, akkora köd telepedik Modlin repterére, hogy nem engedik felszállni a gépeket. Mindenki várakozik. Szórakozottan figyelem az embereket, a nagy rohanásból most kénytelenek kizökkenni. Vagy törlik a járatot, aminek én titokban örülnék, mert akkor már húznám is a tangócipőt a vasárnapi Milonga “Comme Il Faut”-ra, vagy átirányítanak Varsó főrepterére, Chopin-re. Az utóbbi kártyát húztuk. A világvége után viszont a Wizz már csak a Chopin-re viszi az utasokat, betelt náluk a pohár Modlinnal kapcsolatban, ahol az ILS (Instrument Landing System) hiányában számtalan késésre és átirányításra kényszerült.

Lengyel, magyar - két jóbarát, együtt harcol, s issza borát. Ez így igaz, ahogy mondva vagyon. A magyar tangós leányokat és fiúkat tárt karokkal szeretettel várják Varsóban. Menjetek, tangózzatok, tartsuk meg e jó barátságot!

Februárban Varsóban tangómaraton lesz. Milongák Varsóban itt, milongák Lengyelországban emitt.

"Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki."

Endre az örök bohém

Mert mindig ott van az összes milongán, mert mindig jókedvű, vicces és mert mindig mer őrült lenni. Persze ez így nem igaz, de azért mégis.. ha valaki nem ért valamit vele kapcsolatban, Norbival mindig cinkosan összekacsintunk és röhögünk, értjük, mert ő "Endre". Persze valamikor mi sem értjük, de akkor is csak szét tárjuk a kezünket: Endre. Fogalom lett. Akkor is, ha most egy másik földrészen van.

Szóval Endru az a nagy helyzet, hogy azért hiányzol innen az itthoni milongákról, mert mindig is egy központi figura leszel. Motor, aki pörög a parketten akkor is, amikor a többiek már kidőltek. És amikor már alig várom, hogy a fájó talpaimmal milonga után hazavánszorogjak, akkor mindig összecsapod a tenyered, hogy Jutka, megyünk inni. És akkor menni kell, nem csak nekem, hanem azoknak is, akiket magaddal sodorsz :) Mielőtt bárki megszólna, természetesen nem csak kocsmatúrákról beszélek, hanem a hajnalban toborzott kenutúrákról (mondjuk a túra talán kissé túlzás) vagy csocsóról, grillezésről, színházról, hogy az entellektüel oldalát is megemlítsem és nagy ritkán óceán átrepülésről.

Most Andrénak hívják és az argentin milongákat hódítja sikerrel. Fejlődik, formálódik. És még onnan is szervezkedik, hogy az itthoniaknak jobb legyen a zeneisége. Jövő márciusban így Joaquín Amenábar hozza nekünk házhoz a "Tango Let's dance to the music!" című zseniális könyvére épülő zeneiség kurzusát. Nagyon várom már. Egész nyáron ezt olvastuk, hallgattuk, léptünk együtt ütemre és tapsoltunk táncteremben, munkahelyen, dunaparton.

Fanatikus tangóőrült és életművész. Belekezd bármibe, ami közelebb viszi a tangóhoz, legyen az jóga, pilates, balett, jazz és még ki tudja mi, ha meggyőzöd, hogy ettől fejlődik. Persze meggyőzni nem mindig könnyű, mert folyton makacskodik. Ellenben ha én makacskodom, simán meggyőz. Aztán meg kiderül, hogy igaza volt, mert nagyon jól ráérez a dolgokra, intuitív magasfokon.

Nagyon mélyről tud nagyon magasra menni. Néha nem bírom követni, de nem is mindig kell. Az biztos, hogy meghatározó személyiség, sokakat képes megmozgatni. Olyanban is lehetőséget lát, amiben más nem. És mindent nagyon komolyan tud venni, nem viccel, de a humorát azt sosem veszti el. Tekergő-csavargó, de mindig ott van, ahol lennie kell.

És idén talán életében először Endibácsi nyáron ünnepli a szülinapját :)

Tangó - nemtangó

Éjjel egyik, nappal másik. Melyik az igazi élet? Civilként irodába bújva szemlélem a körülöttem lévők életét, tangósként eltűnnek a határok, ismeretlenül táncolunk és ölelünk. Kintről hazatérve sokan kérdezik miezatangó, miezazőrület? Ja, jó neki van egy hobbija, amibe beleőrülhet. Mert valamibe bele kell.. nehéz szavakba formálni, hogy miért. Több, mint tánc. Az életforma meg már elcsépelt. Olyan energia, ami életben tartja, átszövi, összefogja a lelkeket. A tangó lelke... már megint elcsépelt. De hiszem, hogy benne van a mágia.

Ahogyan a hétköznapokban is. Csak ki kell mondanod: ma valami csodálatos dolog fog történni velem. És tényleg. Amikor először kimondtam, aznap este nyertem a Tango y Alma milonga tomboláján. Azelőtt soha, már öt éve gyűltek a tombolajegyek, emlékbe. Amik aztán persze egy tangós mélyponton mentek a szemétbe. Mert ilyen is van, a fenthez lent is kell legyél, nem lehetsz folyton inspirálva.

Az utcán szó nélkül elmegyek egy idegen mellett, de ha este a milongán felkér szavak nélkül táncolunk. Pedig nem tudok róla semmit. Ha az utcán leszólítana: Hölgyem megölelne? Valószínűleg igent mondanék, de vajon mindenki igent mondana? Ja, hát az attól függ... mégis mit visel, hogy néz ki, meg aztán hány éves? Azért csak úgy mégse... Ha belépünk valahova és egy kisbaba totyog felénk karját nyújtva meggondoljuk, hogy kicsoda ő vagy kérdés nélkül megérintjük, ölbe vesszük?

Sokszor ösztönösen cselekszünk, ilyenkor a tudatalattink működik, nem gondolkodunk. A tudatos világ már merevebb, sokaszabály. Mindent meggondolunk. De miért is? Mikor ölelünk tangón kívül? Ha valaki szomorú, ha örömhír ér, ha régi ismerőssel találkozunk. "Akkor, ha" feltételek. Kit ölelünk? "Azt, akit" feltételek. Hová lett ez az ösztönös mozdulat az életünkből?

Itthon lépten-nyomon előítéletekbe ütközöm. Ez ilyen, az meg amolyan. Mindenki megmondja a másiknak mit hogyan kéne, saját belső énünket önnön magunk elől is gondosan elrejtve. Ezért is lélegezhettem szabadon Argentínában, mert elfogadóak és határok nélkül játsszák az életet.

A filozofálás végtelen. Még arra jutottam, hogy óceánon innen és túl is megválogatjuk, hogy kivel táncolunk. Talán ez sem előítélet, bár itt is a fülembe cseng, na hát én aztán biztos nem fogok vele táncolni... inkább keressük a közös rezgést, kivel lehetnénk egy hullámhosszon.
Sokat gondolkodom ezen a conexión dolgon. Próbálgatom mindenkivel. Van, hogy nem vagyok formában és akkor nem megy. És van, hogy a partner bizonytalan, nem tudja hogyan-hová lépjen, vezessen. Ilyenkor nehéz igazán, hogyan válaszolj egy olyan kérdésre, amit a kérdező sem ért tisztán. Esetleg kérdezhetsz tőle te magad, amíg megtanul bátran kérdezni.

Egyre jobban látom, hogy a tangóérzés nem egyenlő azzal, hogy két nagyon jó táncos pörög egymással. Inkább egy olyan dimenzió, ahol két lélek közös húrokon rezdül. Szentimentálisan hangzik, de én ezt keresem. Szinttől, nemtől függetlenül. Hiszen lányokkal is nagyon jókat táncolok. Kérdés, hogy kinek mi a fontos, melyik húrokat rezgeted. Nekem az ölelésen túl a zeneiség a gyengém, dehát ez mindenkinek más. Tangón kívül ez olyan, mint amikor valakivel bármi jó, mert érzitek egymást. És utána még jobban feltöltődsz.

Hogy kit talál meg a tangó... nem lehet tudni. Aki befogadó a zenére, mozgásra, érzelmekre, érintésre. Vagy akinek szüksége van arra, hogy rámutasson mit kell megoldania az életében. Nemrég beszélgettünk közösen, hogy kinek mit jelent, milyen érzés, amikor kinyitja azt a bizonyos tangós dobozt. Talán ezekben vannak a válaszok.

Az enyém lemaradt: SZABADSÁG

Itthon az ölelésért

Pezsgek, mert itthon is jó. Sok minden történik a hazai tangós életben.

Kezdve ott, hogy Czidor Kati minden hónapban hazalátogat egy-egy hosszú hétvégére, hogy a magyar tangós lánykákat elindítsa egy olyan irányban, amitől kényelmesebb és tisztább lesz a táncuk. Az első alkalomra negyvenen jöttünk el, fele kezdő - fele haladó. Nagyon jó hangulatú volt. Női praktika, de két bevállalós milonguero is betekintést kért és kapott a szentélybe. Le a kalappal, nagy tisztelgés előttük, én többek között ezt hívom alázatnak. Tisztelet a tangó és mindkét nem iránt. Kipróbálom a másik oldalt, hogy megértsem a sajátomat, az övét, a kettőnkét.
Sokat tanultam és tovább mélyültem. Az órák után meg szeánszokat tartottunk, kinekhogyvolt. A fiúkhoz pedig hamarosan jön Bogdán Tiha :)

Amióta hazajöttem keddenként beindult a PracTanGo két fanatikus milonguera szervezésében. Imádom a helyet és egyre többen jönnek le gyakorolni, beszélgetni, társasági életet élni. Nagyon kell egy ilyen itthon. Ezekre a praktikákra a tangós lányok mindig kiszemelnek valakit, akitől lehet kérdezni és visz valamit a közösségbe. Legutóbb én is így vettem részt, s gondoltam legyen a PracTanGo-ból Sunderland practica. Fantasztikus élmény volt. Sokan eljöttek és kiváncsian várták mit hoztam Argentínából. Sétalépés közösen, majd fiúk-lányok külön, fiúknak séta, lányoknak gyakorlósorok, pont mint Carlos Perezéknél. Nagyon jó volt látni, ahogy mindenki elmélyülten sétál, koncentrál. A lányok nagyon lelkesek voltak, nem is akarták abbahagyni. A fiúknak még új volt, hogy csak sétálunk. Ilyenkor a testünk minden pontja él, lélegzik, mozog, ha elmerülünk benne szinte a végtelenségig el lehetne sétálni.

Fesztivál is volt, OktóberPest TangoFest. És már megint verseny. Indulni nem akartam, de az egyik legkedvencebb milonguerom kérésének nem tudtam ellenállni. Nem versenyzünk, csak táncolunk. Érzésből, mint a milongán. És jó volt. Nagyon jó. Más így résztvenni. Előtte az egyik párosból a fiú izgatottan kérdezett egy lépésről, hogyan is kell, mint egy vizsga előtt. Ez is az önfejlődés útja. Hogyan készülsz fel valamire és miért. Hogyan látod önmagad, hogyan látnak mások. Átengeded magad a pillanatnak vagy inkább megfelelni akarsz.

Végtelen ölelés

A fesztivál egyik záró mozzanata nagyon nemes kezdeményezés volt, Láthatatlangó, vagyis tangó látássérülteknek. Sokan összegyűltünk, többen is, mint akikről az egész szólt. Érződött valamiféle visszafojtott bizsergés a levegőben. Élményadás, de hogyan? Budai Laci és Pirity Andi olyan odaadással és empátiával fogadta a Vakok Intézetéből jött lelkes embereket, hogy magam is meghatódtam. Minden látássérült kapott egy látó tangóst. Kontakpontok, séta, egymásra figyelés. És bizalom mindenek felett. Laci az óra végén el is mondta, hogy rég látott táncosokat ennyire elmerülni. Mert hogy nekünk látóknak az a problémánk, hogy látunk és az ingerek elvonják a figyelmünket az érzésekről. Mély választóvonal ez a két világ között.

Végül pedig Buenos Aires Budapestre költözik, az Escuela de Tango de Buenos Aires a minap nyitotta meg kapuit. Zentay Vivien és Nestor Pellicciaro a sétáról, tartásról tartottak órát spanyolul-magyarul, végül pedig egy tangót is eltáncoltak a Nada-ra Mercedes Sosa-tól. Izgalmas élmény volt :)

 

Egyszóval jó itthon. Más élmények, olyanok, amikre nem is számítottam.

Entonces

Buenos Airesbe utazóknak összegyűjtöttem egy kis útravalót az utazásról, városról, tangóról.

Tangós élet Buenos Airesben (2012. augusztus)

Christopher PILLITZ
The Spirit of Tango V, Buenos Aires | 1997 / 2009

Hazatérés

Utolsó reggel, ez is eljött. Ójajj. A napsütés hívogat, gyere sétálj még egy utolsót Buenos Aires utcakövén. Megyek, közben filléres emlékeket fotózok, ahogy egy apuka talicskán húzza a kislányát vagy egy árust, aki minden boltba betér, hátha valakire rá tudja sózni a sárga törölközőit.

Elsőnek egy locuturio-t keresek beszálló kártyát nyomtatni. Persze nem működik, aztán mégis, jah, hogy egy másik nyomtató van beállítva.. na mostmár jó. Aztán megyek a kedvenc boltomba (Carrefour) alfajort venni, ahol már a pénztárosnak elsírom, hogy ez az utolsó napom. Továbbsétálok és játszom. Ezt még Bence tanította nekem, csukd be a szemed, képzeld el, hogy otthon vagy és azt gondolod de jó lenne most Buenos Aires-ben lenni. És akkor nyisd ki a szemed.

Szabadon kószálok, találok egy antikváriumot, bemegyek, a lunfardo (tolvajnyelv a tangó dalszövegekben) szóra egy fiatal lány mutatja hol és még egy kis sámlit is hoz, üljek le és keresgéljek nyugodtan. Közben egy idős argentin mama is odajön, hová valósi vagyok. Valahogy megértjük egymást, a tangót nem táncolja viszont énekli és már dalra is fakad fölém görnyedve ott a poros könyvek között. A Nada-t már együtt daloljuk, aztán gyorsan kifizetem a szótárat mielőtt megint sírás lenne a vége.

Hazafelé még beugrom spenótos tésztaszószért a közös ebédhez. A Casa-ban a fiúk készülődnek, harminc CD-t kell még beszerezniük egy hazai dízsének, iparkodnak, hogy még visszaérjenek mielőtt indulok. Egyedül maradok a szobában, elkezdek pakolni.. tangózenét hallgatok. Adiós Buenos Aires. Itt már eltörik a mécses... nehéz az elszakadás. Nagyon mélyen kötődöm ehhez a helyhez, nem tudom megmondani miért. Lehet benne van a misztikum, hogy messze van és csak nagy ritkán adatik meg, hogy eljussak ide, ki tudja visszatérek-e még. Úgy érzem a része vagyok és a részem lett.

Jó sokáig pakolok. A konyhai óra megáll fél ötkor. A CD-k fölött meg tanakodunk, melyik bőröndbe pakoljuk. Végül a kézi mellett döntünk, talán nem fognak belekötni a reptéren. Aztán Éva hoz egy karabíneres mérleget, túl nehéz a bőrönd. Pánikolok. Közben megérkezik a taxi. A fiúk pillanatok alatt átpakolják a bőröndöket, huszonhárom kiló, mese vége.

Az utcán még összeborulás, elköszönök Évától, Norbitól és Endrutól. Nem tudom elmondani, amit szeretnék. Feltekerem az ablakot, ahonnan sorra maradnak hátra az épületek. Repül velem az idő. Hálás vagyok a taxisnak, amiért egész úton nem kérdezett semmit.

A beszálló kártyát viszont nem néztem meg alaposan, csak bekeveregtem abba a terminálba, ahol kitett. Onnan még egy jó nagy séta. Amióta van online check-in, nincs nagy sor, mindössze egy kutya miatt ácsorgunk, akit csomagként akarnak feladni. Jó kis útja lesz. Reptéri adót már nem kell fizetni. A csomagellenőrzésen a kutyát sem érdekli a tucatnyi cédé. A beszállásig még van időm. Rámtör az éhség. Egy óriás alfajor de maicena-t majszolgatva bámulom a tranzitból a gépet, ami elrepít az imádott városból.
A gépen beburkolózom a takaróba és lehúzom a sötétítőt, de felszállás közben meggondolom magam és visszanézek. Gyönyörű látvány fogad, mint egy ékszer doboz. Hát persze, hogy is felejthettem el. Csodaszép búcsúajándék Bairestől.

Az út félálomban, zenét hallgatva telik. Mindig fázom, ha éjszaka utazom, már alig várom a reggeli forró teát. Mellettem egy idős házaspár ül, ébredés után egymáshoz bújnak. Mióta lettem ilyen érzelgős...? Már megint változtam. Kiderült hogy tudok egyedül utazni, főzni, korán kelni, nem tévedek el az utcán. Még mindig előttem van Endru cinkos kacsintása: "Na most csalódtál magadban?" ;)

Amszterdamban öt órám van az átszállásig. Egy tulipános bárban üldögélek, heverőkön pihenek, színes elefántokat nézegeket, zongoraszót hallgatok. Majdnem elcsábítanak a duty free óriás csokoládéi, de aztán drága anyumnak veszek sárga holland tulipánhagymát.

Lehet sajátot is festeni

Reptéri könyvtár különböző nyelvekre lefordított holland könyvekkel

Játszd úgy ahogy szeretnéd

Nagyon sok pihenősarok van

Csipkerózsika végül a budapesti gépre várakozók között ébred fel a három hétig tartó álomból. Türelmetlen, elégedetlenkedő, szitkozódó honfitársak. A gépen egy ázsiai fiú mellé kapok helyet, aki még felszállás előtt elalszik. Késésben vagyunk, valaki már megint meggondolta magát és kéri vissza a csomagját, sokáig keresik.

Az időfolyosó végén vár a családom. Bence még külön táblát is készített nekem. Az otthon itt van.

The end

Uruguay

Hajnalban ébresztő, kávé az ébredéshez, gyömbéres tea a termoszba az útra. Félálomban öltözés, útlevél, kompjegy, mehetünk. Kint felébreszt a napfény. Metrózunk a kikötőig, onnan fotózok és lobogok Endru után, aki keresgéli a komptársaságot.

Reggeli fényben

Kerülünk egyet, de megleljük, kiderül a Seacat nem társaság, csak közvetítő iroda, a Buquebus az, ami nekünk kell. Még időben érkezünk a kompállomáshoz, ami hatalmas. Beállunk a check-in sorba, pecsét az útlevélbe, csomagellenőrzés, fel a kompra. Többszintes, duty free shop-al, bárral, az aljában kocsikkal.

Egy másik komp a távolban

Megy a hajó Uruguay-ba, elhagyjuk Buenos Aires partjait. A határátkelésnek különböző okai lehetnek, valaki hazamegy, valaki várostnézni, valaki pénztváltani, valaki tartózkodást hosszabbítani. Egy óra alatt érünk Colonia del Sacramento-ba.

Megint pecsételnek, aztán mehet ki merre lát. Az állomáson még begyűjtünk pár térképet, majd sétára indulunk, mert a busz Norbival csak egy óra múlva érkezik. Az első ami szembejön velem az a nyugalom. Jólesik most a városi nyüzsgés után. A színek kissé megkopottak, az utcák kihaltak. Mégis valami mély békesség árad a helyből. A parton letelepedem egy nagy kőre, kitisztul a fejem. Továbbsétálunk az erőd falán át, fel a dombra. Leülünk a padra és csak bámuljuk az óceánt (Río de la Plata-t). Órákat tudnék itt tölteni.

Az óváros kicsinyke, várfal, főkapu, romos utcák és a világító torony alkotják. Utóbbit meg kell néznem, de csak déltől nyit, megvárjuk vele Norbit. A boltok többsége zárva van, így csak a kirakatokat lessük és az utcákon bóklászunk.

Aztán fényképezővel a nyakában megjelenik Norb :) Ennek örömére beülünk reggelizni egy laza kávézóba az utcára kipakolt asztalokhoz. Kutya napozik az ajtóban, közel-távol sehol egy lélek. Harangoznak, most már felmehetünk a toronyba. A jegyszedő mormog néhány szót, nem érti a lelkesedésünk. Másszuk a csigalépcsőket, félúton kilépünk fotózni, aztán még feljebb megyünk a végtelenbe és tovább... gyönyörű látvány tárulkozik alattunk, nem lehet betelni vele. Köröskörül. Belátni az egész várost.

 

Fényszóró

A hármasfogat

Bejárjuk a partot, kikötőt, széles utcákon csavargunk. Norbi megpróbál pénzhez jutni egy bankban. Az őrök először az útját állják, nem szeretik sem a fényképezőt, sem a mobilt. Mint kiderült, itt ezek a rablás alapkellékei, mert van olyan, hogy a rabolónő telefonnal fotózza a pénzt felvevőt, s máris küldi az utcán lesben álló rabolóbácsinak. Kész a balhé. Végül sikerül pénzt felvenni, mehetünk is vásárolni. Én addig nyafogok, amíg nem kapok uruguay-i dulce-t. Kapok, örülök.

Már-már külvárosi utcákra tévedünk. Az éttermek többsége is zárva van, de találunk egy kockásterítőst helyi vendégekkel. Vegyes parilla hústálat és asztali bort izibe, mert a fiúk már nagyon éhesek! Én csak szolidan kóstolom az uruguay-i marhát, ellenben mohón falom a szalonna darabkákat a friss kenyérrel, hozzá a jóbort.

A lakoma végén kigurulunk az utcára, onnan a kompállomásra, letelt a játszóidőnk. Kényelmesen becsekkolunk és amint leülünk beájulunk és az álomból már csak Argentínában ébredünk fel.

Otthon a lábtörlőn vár az üzenet, Éváék este lakásavató buliba várnak, vigyünk salátát és bort :) Marcelo-val új helyre költöztek San Telmo-ba. A parti egyben az én búcsúbulim és a fiúké is, mert napokon belül ők is megkezdik kalandozásaikat Dél-Amerikában.

Az amerikai lány is csatlakozik, partikellékekkel felszerelve csengetünk be. A lakás tényleg egy álom. Avantgárd konyha, függőágyas-tánctermes-galériás nappali, a fürdőkádnak lába van, a tetőkertben meg csocsó :) Éva paprikás krumplival készül, időnként Endru átveszi a fakanalat. Én salátát keverek egy zebrával és egy zsiráffal. Norbi hintázik. Aztán mindenki asztalhoz ül, koccintunk. Jó volt ez az együtt töltött három hét.

Közben elkerülhetetlenül rám tör az utolsó napos frász. Elhessegetem és inkább beállok csocsózni, Marcelo-val jó csapat vagyunk. És egyértelműen nyertünk volna, de a labda mindig visszapattant a kapuból, amiért nem járt pont. Marcelo extázisban van, dupla vagy semmit ajánl a fiúknak, akik nagylelkűen belemennek és újra megnyerik. De azért nagyon jó volt, sokat nevettem.

Az amerikai lány és nem sokkal utána Norbi is elköszön, így csak négyen megyünk tovább a Nino bienbe.

Subte a felszínen

Most nincs akkora hangulat, mint egy hete, a többiek is kezdenek fáradni, de bárhogyan is, én maradok. Táncolunk Endruval. Két szám között megvilágosodik, hogy ez az utolsó estém, én meg ott helyben majdnem elbőgöm magam. Nem szabad erre gondolnom. Táncolok Ricardoval, olaszokkal és néhány helyivel. Ricardonak megszakad a szíve, amikor közlöm vele a szomorú hírt, egy másik argentin szeretné, ha kútba dobnám az útlevelem. Kedves chamuso-k.
Aznap este ugyanaz a vicces páros lép fel, akik a Sunderland-ban is, ezúttal párbeszédet is előadnak, fantasztikusan jók. Végre megtudtam, hogy kik ők és a tangó show nevét is.

Minden pénteken előadás

Éváék mennek, nagyon kedvesek, hogy idáig is kitartottak velem. Az est igazi túlélője Endru, aki szegény már nagyon befárad, de még zárásként bort rendel kettőnknek. Őt is kárpótolja, amikor meglátjuk a tömegben Julio Balmaceda-t és Corina de la Rosa-t. Még mindig csodálatosak.

Aztán valahogy már én sem bírom tovább. Nem akarok visszanézni és elköszönni, menjünk. Sétálunk a buszhoz, közben nézem az utcákat, az épületeket. A buszon az embereket. Hazafelé a töredezett járdakövet. Szeretném mindezt magammal vinni.