Lélekölelés

Van egy hely, ahol az ég és a föld összeér.. a lelkek táncolnak itt. A kis kapualjon keresztül egy meleg barátságos szobába érkezem. Körben emberek, senkit sem ismerek, leülök. Kotyog a kávéfőző, pogácsa kerül elő, még egy kis duruzsolás, aztán elkezdődik. Valaki mesélni kezd az életéről, a csoport hallgatja. Egy élethelyzeten szeretne túljutni, nem érti, hogy miért így történik vele a minden. Meglepődöm a nyíltságán, ő sem ismer senkit, mégis őszintén kitárulkozik és teljes bizalommal fordul felénk. A csoportvezető segít az összekuszálódott szálak kibogozásában és a szereposztást a mesélőre bízza. Körbenéz, végül engem választ: Te vagy én.

Felállok a szoba közepére, közben a mesélő tovább keresgél: Te vagy a párom. Te vagy a gyermekem. Te vagy az apám. Elkezdődik az élet játéka. Nézem a többieket, közeledem, távolodom, nem találom a helyem. Aztán végül lecövekelek az egyikőjük mellé és tiszta szívből érzem, hogy őt nagyon szeretem, pedig még a nevét sem tudom. Van akitől félek és van akit látni sem bírok. A csoportvezető közben rendezi a színt, behív még valakit, másokat leültet, nézzük meg, hogyan változik a dinamika. Az új szereplő belépése felzaklat, elkezd hevesen verni a szívem, azt érzem, hogy ő nagyon fontos nekem, de nem tudok mozdulni felé. A többiek is mozognak és érzésekről beszélnek. Van, hogy úgy érzem az a valaki a másik felem és olyan szorosan ölelem, hogy senki sem választhat szét minket. S van, hogy zsákutcába jutunk és a szoba két sarkában egymásnak háttal állva dacol két lélek egymással. Ilyenkor a csoportvezetőn a sor, hogy békítsen, feloldjon olyan blokkokat, amelyek talán még generációkkal korábban feszültek egymásnak. A mesélő előtt pedig tisztán megjelennek az összefüggések, már érti, hogy ki, mit és miért.

Sok dolgot tanulok ezáltal az életről. Rendeket, hogy mi alapján működik egy párkapcsolat, egy család, mit adnak tovább a családtagok és mi is az a családtudat. És ezen felül még eszembe jut a tangó. Két hónapja kényszerpihenőn vagyok, mert a bal bokám egyértelműen tudtomra adta, hogy márpedig mostantól csak oda hajlandó vinni, ahova szeretnék is menni. Emiatt nincs tangó és mégis van. A teremben a rám bízott szerepemtől függően odamehetek egy ismeretlenhez és megölelhetem. Átélünk együtt valamit, aminek a sodrásában vagyunk. Családállításon vagyok, de néha úgy érzem, hogy egy milongán.

"vagy te vagy én vagy te vagy én vagy te vagy én vagy én vagyok te
vagy te vagy én vagy te vagy én vagy te vagy én vagy én vagyok" (MPSz)