Tangó - nemtangó

Éjjel egyik, nappal másik. Melyik az igazi élet? Civilként irodába bújva szemlélem a körülöttem lévők életét, tangósként eltűnnek a határok, ismeretlenül táncolunk és ölelünk. Kintről hazatérve sokan kérdezik miezatangó, miezazőrület? Ja, jó neki van egy hobbija, amibe beleőrülhet. Mert valamibe bele kell.. nehéz szavakba formálni, hogy miért. Több, mint tánc. Az életforma meg már elcsépelt. Olyan energia, ami életben tartja, átszövi, összefogja a lelkeket. A tangó lelke... már megint elcsépelt. De hiszem, hogy benne van a mágia.

Ahogyan a hétköznapokban is. Csak ki kell mondanod: ma valami csodálatos dolog fog történni velem. És tényleg. Amikor először kimondtam, aznap este nyertem a Tango y Alma milonga tomboláján. Azelőtt soha, már öt éve gyűltek a tombolajegyek, emlékbe. Amik aztán persze egy tangós mélyponton mentek a szemétbe. Mert ilyen is van, a fenthez lent is kell legyél, nem lehetsz folyton inspirálva.

Az utcán szó nélkül elmegyek egy idegen mellett, de ha este a milongán felkér szavak nélkül táncolunk. Pedig nem tudok róla semmit. Ha az utcán leszólítana: Hölgyem megölelne? Valószínűleg igent mondanék, de vajon mindenki igent mondana? Ja, hát az attól függ... mégis mit visel, hogy néz ki, meg aztán hány éves? Azért csak úgy mégse... Ha belépünk valahova és egy kisbaba totyog felénk karját nyújtva meggondoljuk, hogy kicsoda ő vagy kérdés nélkül megérintjük, ölbe vesszük?

Sokszor ösztönösen cselekszünk, ilyenkor a tudatalattink működik, nem gondolkodunk. A tudatos világ már merevebb, sokaszabály. Mindent meggondolunk. De miért is? Mikor ölelünk tangón kívül? Ha valaki szomorú, ha örömhír ér, ha régi ismerőssel találkozunk. "Akkor, ha" feltételek. Kit ölelünk? "Azt, akit" feltételek. Hová lett ez az ösztönös mozdulat az életünkből?

Itthon lépten-nyomon előítéletekbe ütközöm. Ez ilyen, az meg amolyan. Mindenki megmondja a másiknak mit hogyan kéne, saját belső énünket önnön magunk elől is gondosan elrejtve. Ezért is lélegezhettem szabadon Argentínában, mert elfogadóak és határok nélkül játsszák az életet.

A filozofálás végtelen. Még arra jutottam, hogy óceánon innen és túl is megválogatjuk, hogy kivel táncolunk. Talán ez sem előítélet, bár itt is a fülembe cseng, na hát én aztán biztos nem fogok vele táncolni... inkább keressük a közös rezgést, kivel lehetnénk egy hullámhosszon.
Sokat gondolkodom ezen a conexión dolgon. Próbálgatom mindenkivel. Van, hogy nem vagyok formában és akkor nem megy. És van, hogy a partner bizonytalan, nem tudja hogyan-hová lépjen, vezessen. Ilyenkor nehéz igazán, hogyan válaszolj egy olyan kérdésre, amit a kérdező sem ért tisztán. Esetleg kérdezhetsz tőle te magad, amíg megtanul bátran kérdezni.

Egyre jobban látom, hogy a tangóérzés nem egyenlő azzal, hogy két nagyon jó táncos pörög egymással. Inkább egy olyan dimenzió, ahol két lélek közös húrokon rezdül. Szentimentálisan hangzik, de én ezt keresem. Szinttől, nemtől függetlenül. Hiszen lányokkal is nagyon jókat táncolok. Kérdés, hogy kinek mi a fontos, melyik húrokat rezgeted. Nekem az ölelésen túl a zeneiség a gyengém, dehát ez mindenkinek más. Tangón kívül ez olyan, mint amikor valakivel bármi jó, mert érzitek egymást. És utána még jobban feltöltődsz.

Hogy kit talál meg a tangó... nem lehet tudni. Aki befogadó a zenére, mozgásra, érzelmekre, érintésre. Vagy akinek szüksége van arra, hogy rámutasson mit kell megoldania az életében. Nemrég beszélgettünk közösen, hogy kinek mit jelent, milyen érzés, amikor kinyitja azt a bizonyos tangós dobozt. Talán ezekben vannak a válaszok.

Az enyém lemaradt: SZABADSÁG