Megérkezés

ÚTon

És megint átrepülöm az óceánt. Ezúttal nem tangózni, bár hasonlóan varázsos helyre, Brazíliába utazom. Zarándok hely ez is mint Buenos Aires, csak másképp. Belső utazás, gyógyulás, spirituális fejlődés és tapasztalás vár az idelátógatókra. A falu neve a Goiás állambeli Abadiânia, ahol egy brazil transzmédium João de Deus (Isten Jánosa) gyógyít. A videó, amely elindított az Úton:

Isten Jánosa (John of God) magyarul

Fél éve készülök erre az Útra és valójában már akkor elkezdődött, amikor a kezembe vettem a repülőjegyet, sőt már akkor, amikor eldöntöttem, hogy útra kelek. Rengeteg segítséget kaptam és kapok még az indulás előtti pillanatokban is. Különös érzés, hogy még a kevésbé spirituális környezetem is szeretettel és támogatással vesz körül. Napok óta fogadom az útnak indító áldásokat, ajándékokat, telefonhívásokat, üzeneteket. Egy kedves barátnőm fogalmazta meg, hogy érzik, hogy változni fogok és szeretnének elköszönni a régi Jucitól.

Magyar csoporttal utazom ki három hétre. Fogalmam sincs, hogy mi vár rám, de tudom, hogy mennem kell. A csoportvezetőm tanácsai: Legyél nyitott, elvárások nélküli és add át magad. Ha a belső élményeimet nem is, de fotókat igyekszem feltenni. Köszönet érte a Jóbarátoknak, akik lehetővé tették, hogy a technika is a segítségemre legyen. És akkor elindulok...

Lábsztori

Egy esős tavaszi estén tangós házibuliból hazafelé a taxiból kiszállva elegánsan elcsúsztam. Bokahúzódás. Banális. Az egyetlen, amitől táncos éveim alatt tartottam bekövetkezett. Nem baj, pár hét és rendbejövök, aztán megyek milongára. Hát nem. Ez a bejegyzés gyógyulásom története.

Az első három napban mivel lábra állni sem tudtam csak fekvés és jegelés. Miután lement a duzzanat, jöhet a melegvizes borogatás és egy kis tangóséta, hogy az izmok újra jól felépülhessenek. Majd visszarázódás a hétköznapokba, munka után hazadöcögés és pihenés. Nincs tangó, nincs mese. Cipőt is alig tudtam húzni, nemhogy tűsarkút.

Orvos ránézett, de csak megkopogtatta, borogassam-áztassam. Nem röntgenezte, mert állítása szerint a szalagokat csak az ultrahang mutatja ki, az meg náluk nincs. Vehettem volna bokarögzítőt, járhattam volna orvosról-orvosra, de egy belső hang azt súgta, helyre fogok jönni enélkül is. És akkor jött az én drága jó gyógymasszőröm Labanc Dani.

Hetente jártam hozzá kezelésre. Kaptam csodakrém receptet: Inno rheuma, Aminoerg, Feketenadálytő, Árnika. És tengeri sót, hogy abba fürödjek, áztassak. Reggel este. Minden adott volt, már csak nagyon sok türelem kellett. Na jól van Jucikám, de ugye tudod, hogy nem véletlenül estél el? Hagyjál már Dani, jól vagyok. Biztos vagy benne? Azthiszem.. vagyis nem tudom. Na ugye.

A gyógyuláshoz lélekutazást is kellett tenni. Merthogy a láb jelzi, ha nem ott vagyunk, ahol szeretnénk. Ha elakadtunk valahol vagy ha nem tudunk dönteni és csak sodródunk. Az önismereti caminot járva sok összefüggés világosodott meg előttem. És ahogy egyre jobban bele mertem engedni magam, úgy erősödött a bokám is, mert ami bent, az kint. Hosszú volt az út. Táncolni két hónap után tudtam, de majd egy év kellett mire teljesen felépültem. Érdekes, hogy körülöttem még sokan jártak hasonlóan. Saját tapasztalat, hogy mindenképpen érdemes komolyan venni a testünk jelzéseit. Ha nem szentelünk elég időt és figyelmet a regenerációra, a sérülés egész életünket végigkísérheti. Tiszteljük meg testünket és magunkat azzal, hogy gondoskodunk róla és vigyázunk rá. Boldog vagyok, hogy újra táncolhatok.

fotó by Darázs Zsolt

Világtalannak világossága

Nem olyan rég a szombati milongán rajta maradt a tekintetem egy lányon. Lapos talpú cipő, kezdő, csinos. Még kiforratlan lépések, mégis olyan boldogság áradt belőle. Leül mellém Bajusz (Taxis Attila), azt mondja, milyen türelmes a Péter. Ő táncolt a lánnyal, akit néztem. Bólogatok, hogy igen, kedves tőle. A lány vak. Hogymivan? Debizony így van. Azóta, hogy eljött Budai Laciék Láthatatlangójára (Itthon az ölelésért) beleszeretett a tangóba. Jön a milongára farmerban, pólóban hátizsákkal. Bemegy az öltözőbe és milonguera lesz. A Péter mindig felkéri. Elámulok.

Édes drága tangós férfiak. Tudjatok róla, táncoltassátok jószívvel.

"Világtalannak világossága.
Világnak átváltozása másvilágba.
Világtalannak világossága"
(MPSz)

Balaton Aires

Nád a házam teteje, teteje,
rászállott a cinege, cinege.
Hess le róla cinege, cinege, leszakad a teteje, teteje.
Ha leszakad mi lesz véle?
Sárga lábú cinege, cinege,
Hess le róla cinege, cinege, leszakad a teteje, teteje.

Mindszentkállán öt napon keresztül szólt a tangózene, folyt a tánc és a jó bor. A táncos leányok és legények messzi földről érkeztek a mulatságra, hogy eltanulják a tangó minden fortélyát. Ideje volt a nevetésnek és ideje a lágy ölelésnek. A tanulás mellett jutott idő bográcsvacsorára, kenyérdagasztásra, gombaszedésre, májusfa kitáncolásra, piacozásra, tóban úszásra és szabadtéri táncestre.

A pihenéshez egy gyönyörű paradicsomi kert nyújtott árnyat a tűző nap elől. A bográcsos egytálételhez fehér abroszos asztalokat vittek a kertbe, s körös körül fáklyákat gyújtottak. Az égen ezernyi csillag és a tejút világított. Az előző napok esőzése pedig megtette hatását, mind közül a legügyesebb egy hatalmas gombára lelt, melyből hetedhét országra szóló lakomát csaptak. Másikuk hajnalban csalánt szedni ment, hogy reggelire a kenyértésztába gyúrja, s megsüsse. A piacon nem győztek választani a sok száz szebbnél szebb portéka közül. Tán nem is volt olyan, aki ne tért volna haza jóféle háztájival.
Az esti táncmulatságon egyszer az egyikőjük, aki csodaszépen hegedült felmászott a háztetőre, s onnan muzsikált, lentről a többiek hallgatták. Amikor éjjelente elcsendesült a zene, a madarak énekét hallgatták, s csak akkor tértek nyugovóra, mikor a falubelieknek hajnalban már az ébredéshez harangoztak.
A Balaton partjára mesebeli falvakon, zsúpfedeles kis házak között kanyargott az út. A hűsítő vízben csak a bátrabbak úsztak, hogy felfrissüljenek a nagy hőségben. Mivel a helyi korcsma bezárt, sokszor Anna verandáján múlatták az időt. Felejthetetlen élmények voltak.
A májusfa kidöntéséhez a falubeliek ünnepséget rendeztek, melyre a tangósokat is meghívták egy közös körtáncra. Miután a fa földet ért a színes szalagokat a gyermekek leszedegették, hogy aztán odaadhassák szívük választottjának.

A tangó pedig áramlott reggeltől estig. A tanulni vágyók lelkesen gyakoroltak, míg a munka beérett. Az ötödik napon oly gyönyörűen lejtettek, hogy az egész falu a csodájukra járt.
Aki nem hiszi, járjon utána.

Történt 2013. nyarán az Antré Tánciskola Nyári Tangó Táborában, melynek Romvári Anna(néni) volt az angyala.

Lélekölelés

Van egy hely, ahol az ég és a föld összeér.. a lelkek táncolnak itt. A kis kapualjon keresztül egy meleg barátságos szobába érkezem. Körben emberek, senkit sem ismerek, leülök. Kotyog a kávéfőző, pogácsa kerül elő, még egy kis duruzsolás, aztán elkezdődik. Valaki mesélni kezd az életéről, a csoport hallgatja. Egy élethelyzeten szeretne túljutni, nem érti, hogy miért így történik vele a minden. Meglepődöm a nyíltságán, ő sem ismer senkit, mégis őszintén kitárulkozik és teljes bizalommal fordul felénk. A csoportvezető segít az összekuszálódott szálak kibogozásában és a szereposztást a mesélőre bízza. Körbenéz, végül engem választ: Te vagy én.

Felállok a szoba közepére, közben a mesélő tovább keresgél: Te vagy a párom. Te vagy a gyermekem. Te vagy az apám. Elkezdődik az élet játéka. Nézem a többieket, közeledem, távolodom, nem találom a helyem. Aztán végül lecövekelek az egyikőjük mellé és tiszta szívből érzem, hogy őt nagyon szeretem, pedig még a nevét sem tudom. Van akitől félek és van akit látni sem bírok. A csoportvezető közben rendezi a színt, behív még valakit, másokat leültet, nézzük meg, hogyan változik a dinamika. Az új szereplő belépése felzaklat, elkezd hevesen verni a szívem, azt érzem, hogy ő nagyon fontos nekem, de nem tudok mozdulni felé. A többiek is mozognak és érzésekről beszélnek. Van, hogy úgy érzem az a valaki a másik felem és olyan szorosan ölelem, hogy senki sem választhat szét minket. S van, hogy zsákutcába jutunk és a szoba két sarkában egymásnak háttal állva dacol két lélek egymással. Ilyenkor a csoportvezetőn a sor, hogy békítsen, feloldjon olyan blokkokat, amelyek talán még generációkkal korábban feszültek egymásnak. A mesélő előtt pedig tisztán megjelennek az összefüggések, már érti, hogy ki, mit és miért.

Sok dolgot tanulok ezáltal az életről. Rendeket, hogy mi alapján működik egy párkapcsolat, egy család, mit adnak tovább a családtagok és mi is az a családtudat. És ezen felül még eszembe jut a tangó. Két hónapja kényszerpihenőn vagyok, mert a bal bokám egyértelműen tudtomra adta, hogy márpedig mostantól csak oda hajlandó vinni, ahova szeretnék is menni. Emiatt nincs tangó és mégis van. A teremben a rám bízott szerepemtől függően odamehetek egy ismeretlenhez és megölelhetem. Átélünk együtt valamit, aminek a sodrásában vagyunk. Családállításon vagyok, de néha úgy érzem, hogy egy milongán.

"vagy te vagy én vagy te vagy én vagy te vagy én vagy én vagyok te
vagy te vagy én vagy te vagy én vagy te vagy én vagy én vagyok" (MPSz)

Ölelésnap

Sok embert ölelek, mégsem tangó, mi az? Globális ölelésnap!
Kihagyhatatlan, hívom is Norbit, hogy háromkor megyünk a Borárosra ingyen ölelést osztogatni. Egyértelmű, hogy erre vele megyek, már akkor elterveztük, amikor pár éve barátok lettünk.

Kalandra fel, lelkesen érkezünk a helyszínre. A villamosmegállóban két ölelés-táblás srác ácsorog, keresik a többieket. Bandába verődünk, de o-óó 3 perc múlva perpatvar.. egy idős papa felháborodva kezd perlekedni velünk, amiért az intimitást az utcára visszük. Magyar ember mindenkivel három méter távolságot tart, itt nincs helyünk, menjünk oda, ahonnan jöttünk, minden bizonyára külföldiek vagyunk. Valahol olvastam, hogy az emberek akkor kiabálnak egymással, amikor lélekben már nagyon eltávolodtak egymástól ezért azt gondolják, csak úgy hallhatják meg egymást, ha felemelik a hangjukat. Ezért veszekednek hangosan az egymásra haragvók és ezért suttognak a szerelmesek. A kezdőjelenet filmbe illően folytatódott, miközben a bácsi kikelve magából ordítozott, egy kedves hölgy odajött hozzánk, hogy márpedig ő kér egy ölelést :)

Hamarosan megtaláltuk a többieket is, én kaptam profi sárga táblát (a sárga az ölelős csapat színe), Norbinak pedig gyorsan írtunk egyet. Kaptunk öleléskártyákat is osztogatni, íme:

A kiscsapat szétszéledt, hogy minél több ölelést vigyünk, adjuk, kapjunk. Nemvoltkönnyű. Napsütéses szombat délután az emberek szemlesütve siettek vagy ha ránk is néztek teljesen elképedtek. Hát ezek meg mit akarnak? Megbolondultak. Pontosan, "mert valamibe bele kell.." (SG)
De azért egész kulturáltan utasítottak el:
- Adhatunk egy ölelést?
- Köszönöm, nem!
- Rendben, azért szép napot!
- Köszönöm, nektek is!
Volt aki tovább rohant: Isten ments! Volt, aki meggyőzhető volt, méregetett minket, aztán: Üsse kő! Voltak, akik inkább egymást ölelték, adtunk is nekik kártyát. Volt, aki szégyenlősen bevallotta, hogy ő nagyon nem szereti, ha valaki hozzáér.

Időnként a szél hozott szófoszlányokat családoktól, akik a kapott kis kártyákról beszélgettek. Sikerült elindítani valamit. A hitetlenkedők megkérdezték mire jó az ölelés? Az ölelésnap vezetője, Kriszta lelkesen magyarázta, hogy jó a léleknek, egészséges és gyógyító ereje van. Egyszerűen jó!

Villamoson

Félidőben hűsöltünk egy kicsit. Fagyisütikávé, no meg élményfeldolgozás. Feltöltekezve a második félidő sokkal-sokkal jobban ment. Bátrabbak voltunk, szemeztünk, leszólítottunk, vidámkodtunk. Aztán már csak összegyűltünk hatkor, fotózkodtunk és szétszéledtünk.

Juc & Norb

Két dolgot is tanultam. Az egyik, hogy nagyon fontos, milyen a kisugárzásod: ha tényleg szeretnél kapni, akkor kapsz. A másik, hogy a senior korosztály sokkal nyitottabb és melegebb ölelésű, mint a korunkbeliek vagy a fiatalabbak. Mindenesetre fantasztikus élmény volt. Aki kedvet kapott csatlakozzon a facebookon az Országos Ölelés Napok :) csoporthoz, ahol minden hónapban hirdetnek ilyen megmozdulást.

Végezetül álljon itt kedvenc nótám és klipem, mert ölelni jó!